2024. november 21. csütörtök. 6:59
Úgy gondolom, sokan sejtették, hogy a Donald Trump megválasztása és a beiktatása, magyarán hivatalba lépése közötti időt a hivatásos provokátorok, azaz a Nyugat hiénái a legaljasabb akciók végrehajtására fogják felhasználni. Így is lett. E napokban olvashattuk ugyanis, hogy Franciaország és Nagy-Britannia engedélyezte nagy hatótávolságú rakéták bevetését az Orosz Föderáció ellen. Nekünk itt, Európában meglehetősen furcsa, hogy egy leköszönő elnöknek és csapatának az átmenet időszakában a legveszélyesebb lépést is joguk van megtenni, nem beszélve arról, hogy Trump béketerve, no meg a mi reményünk ezzel az „engedménnyel” elszállni látszanak. Magyarán az ukrán–orosz háború befejezése egyelőre illúziónak tűnik csupán. Jó okunk van azt feltételezni, hogy a két európai nagyhatalom, a britek és a franciák bizony továbbra is háborúpártiak, s fütyülnek mindenféle béketervre. S persze az Európai Unió hallgat.
Mielőtt még bárki is azt gondolná, egy újságíró, aki ráadásul nőnek született, hirtelen elkezd háborúszakértővé válni, az téved. Felháborodásom oka egyszerűen csak annyi, hogy ez az alakulat, mármint az Európai Unió felelősei annyiszor próbáltak már meg átverni bennünket, avagy fütyülni arra, hogy mi, mint az unió egyik tagállama, mit is gondolunk békéről és háborúról, jogról és jogtalanságról, migrációról és honvédelemről, gazdaságról és rablógazdálkodásról, hogy igencsak eljött az ideje annak, hogy beteljék a pohár. Meglehet tévedek, de ezeket a nagy hatótávolságú „izéket”, azaz rakétákat bevetni szándékozó két európai nagyhatalom elfelejtette azt közölni, hogy Európában mely országok álltak e terv megvalósítása mellé. Naponta halljuk, hogy Ukrajna a szabadságharcát vívja. Azt vívja. Ennek ellenére nem kellene elfelejteni, hogy akkor, a „Majdan idején”, a nagy szabadságvágy közepette egyszer csak amerikai miniszterek kerültek az ország irányítói posztjára. Ez volna a függetlenség? Az tényleg a szabadságot meg az önállóságot jelzi, hogy egy országot szinte kizárólag idegen, egy másik földrészről érkező emberek irányítsanak? Ezt senki nem gondolhatja komolyan.
Mindenesetre túllépve a közelmúlt ukrajnai történésein, a nagy hatótávolságú rakéták aligha szolgálják bárkinek is a békevágyát, már ha egyáltalán (Nagy László költőnket idézve) van még emberi arcuk ezeknek a „felelős” irányítóknak. Civilként nem gondolhatunk mást, mint hogy a világpolitikát és az Európai Unió politikáját illetően, a hagymázas ígéreteket hallva, de soha meg nem valósítva kijelenthetjük, naponta vernek át bennünket. Az élet minden szegmensét illetően. Elég, ha csak a közelmúlt migráns-ügyeket illető európai uniós aljasságokra gondolunk. Egyre többször gondolok arra is, hogy mi vagyunk a puffer. A bokszzsák. Püfölnek jobbról-balról, hiába, csodaszép és igencsak értékes ez a Közép-Európa, a Kárpát-medence!
Nem kérdés tehát, hogy új korszakra várunk Európában, no meg a világpolitikában. Trumppal vagy nélküle, nem tudjuk még. S bár civilek vagyunk, de nem hülyék. Látjuk, hogy drámaiak a változások. A polgárháborús helyzet könnyen terjeszkedik, ezt is tudjuk jól a történelemből. Mint ahogy azt is látjuk, ez a tehetségtelen, erőtlen Európa nem tud megbirkózni a migránshullám folyamatos újratermelődésével, nem tud mit kezdeni a Közel-Kelet forrongásával, a saját gazdasági hanyatlásával, és még sokféle belső bajjal, melyek mindegyike a döbbenetesen tehetségtelen Von der Leyenek, a bosszúra vágyó Weberek munkásságának köszönhető. Miként a válságok is. S hogy mindezt a vén Európa miért tűri és miként próbál ellene harcolni, arról sajnos nincs elhihető tudomásunk. Azt viszont látjuk, tapasztaljuk, s magunk is naponta éljük át, hogy védtelenek vagyunk. Mert a legfontosabbat, a hitet és a bizalmat óhajtják elvenni tőlünk, sajnos bizony sikerrel. Egyebek közt a hivatásos provokátorok, a romboló erők. Hogy miért és meddig hagyjuk, arra sajnos nem tudok válaszolni.
A szerző újságíró
