„Az USA nem tűri a versenyt semmilyen területen, így az energetikában sem. Meggondolatlanul támogatják a terrorista tevékenységeket, amelyek célja az Európai Unió energetikai stabilitásának aláásása. Az Északi Áramlat szabotálását követően arra bátorítják ukrán megbízottaikat, hogy tegyék működésképtelenné a Török Áramlatot” – mondta Lavrov a török Anadolu tudósítása szerint.
A megjegyzések egy nappal azután hangzottak el, hogy az orosz védelmi minisztérium közölte, lelőtték azokat az ukrán drónokat, amelyek a gázvezeték infrastruktúrájának egy részét célozták.
Elöljáróban érdemes leszögezni, hogy Donald Trump az első elnöki ciklusa alatt nagyon szerette volna leválasztani az EU-t az orosz energiahordozókról, éppen ezért szankciókat vezetett be az Északi és a Török Áramlat miatt. De, hogy értsük, miről is van szó, most jöjjön egy rövid történelmi áttekintés:
Az olajválságra válaszul az 1970-es évek végétől a 21. század első évtizedéig az amerikai energiapolitika elsősorban az energiafüggetlenség és az energiabiztonság elérésére összpontosított. Az úgynevezett palaforradalom – a palaolaj és -gáz kitermelésének gyors növekedése a repesztéses és horizontális fúrási technológiák fejlődésének köszönhetően – a 2000-es évek végén kezdődött, és 2010-ben gyorsult fel.
Obama alatt az USA energiafüggő országból önellátó exportőrré vált. Ez pedig a globális energiapiac összetételétől kezdve Amerika alapvető stratégiai érdekeiig sok mindent megváltoztatott.
A következő, amit meg kell említeni, az a Trump-adminisztráció 2017-es nemzetbiztonsági stratégiája, ami négy pillérre épült: 1. az amerikai nép, a haza és az amerikai életmód védelme; 2. az amerikai jólét előmozdítása a gazdasági biztonság és a technológiai innováció révén; 3. a béke megőrzése az erőn keresztül a katonai képességek újjáépítésével és a védelem megerősítésével; valamint 4. az amerikai hegemónia megerősítése a demokratikus értékek előmozdításával és a pozitív globális szerepvállalás elősegítésével.
Ebbe a keretbe illeszkedett az energiadominancia politikája is, amelynek kapcsán Trump 2017 júniusában a washingtoni Unleashing American Energy (Az amerikai energia felszabadítása) című rendezvényen kijelentette, hogy Amerika többé nem lesz kiszolgáltatott az energiát gazdasági fegyverként használó külföldi rezsimeknek.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az Egyesült Államok elkezdte nagy és egyre növekvő mennyiségben exportálni a cseppfolyósított földgázt (LNG) az USA ázsiai partnereinek, és szemet vetett az oroszok által dominált európai piacra, ahonnan fenyegetésekkel, szankciókkal akarta kiszorítani a konkurenciát.
Joe Biden tehát e tekintetben semmi mást nem tett, csak folytatta elődje politikáját.
Érdemes hozzátenni azt is, hogy a trumpi energiadominancia másik kulcseleme az atomenergia.
A Trump-adminisztráció 2019 júliusában létrehozta az Egyesült Államok Nukleáris Üzemanyag Munkacsoportját (United States Nuclear Fuel Working Group, NFWG). Az NFWG 2020 áprilisában az Energiaügyi Minisztérium nevében felvázolta az „Amerika versenyképes nukleáris energiaelőnyének helyreállítása” stratégiáját az USA nemzetbiztonságának további szavatolása érdekében.
Hasonlóan a gázszektorhoz, a cél e területen is túlmutatott az uránimport hazai kapacitásokkal történő kiváltásán. 2020-ban korlátozták az orosz importot (tulajdonképpen egy kvótát vezettek be), ezzel párhuzamosan pedig igyekeztek helyzetbe hozni az amerikai cégeket külföldön.
Az Európai Bizottság egyébként mind a két területen az amerikaiak kottájából játszott, vagyis arra próbálta rászorítani a tagállamokat, hogy váljanak le az orosz energiahordozókról, és a paksi bővítésből is megpróbálták kirúgatni az oroszokat – elsősorban az American Westinghouse Electric Company javára. Most pedig az lett a mondás Brüsszelben, hogy a kereskedelmi háborút Amerikával még több tengerentúli LNG vásárlásával kéne megpróbálni elkerülni. Vagyis Von der Leyenék egy új fajta függés irányába terelnék a tagállamokat.
Lavrovnak tehát annyiban mindenképpen igaza van, hogy az Egyesült Államok nem tűri a versenyt, ami pedig a szabotázsakciókat illeti, az pártállástól függetlenül legalábbis nem jött rosszul az amerikaiaknak. Ebből következik, hogy a Trumpot övező elvárások gyenge lábakon állnak, és valószínűleg abból a félreértésből fakadnak, hogy a régi-új elnök protekcionizmusa szemben áll a globalizáció alapvetéseivel.
Azokkal igen, az imperialista logikával viszont egyáltalán nem: elég felidézni, mit tanultunk egykor a gyarmattartók és a gyarmatok közötti, akár védővámokkal is konzervált egyenlőtlen viszonyokról, vagy hogy miért követelte a magyar reformellenzék a Habsburg Birodalom belső határainak eltörlését… Egyúttal (nem kizárólagos) magyarázatot ad a BRICS megerősödésére, Szaúd-Arábia és Irán kiegyezésére, és a többi, és a többi…
