Az elmúlt napokban érkezett a hír, amelyről a Reuters is beszámolt, hogy a dán Maersk nemzetközi szállítmányozási vállalat – kanadai tulajdonosától – megvásárolta a Panama-csatorna, egész pontosan a hajózási útvonal mellett fekvő vasútvonalat. A hír önmagában nem keltene feltűnést – azonban Trump elnöknek a fenti két országgal kapcsolatos bejelentései nyomán – nehéz nem arra gondolni, hogy van összefüggés a hírek között.
De kicsit bontsuk szét, mi sejlik föl a fenti rövid hír és a Trump elnök beiktatása óta kibontakozó irányvonalak egymásra vetítésével. Érdemes felidézni, hogy az Egyesült Államok 47. elnöke mely területekkel kapcsolatban tett minimum szokatlannak minősülő kijelentéseket. Kanadával kapcsolatban arról beszélt, hogy egyrészt tisztességtelen kereskedelmi politikát folytat az Egyesült Államokkal szemben, amely elsősorban a jelentős kereskedelmi deficitben nyilvánul meg, és Trump elmondta, hogy amúgy sem érti, miért nem vált még az északi szomszédból az Egyesült Államok 51. állama. Fenti elég meghökkentő kijelentéssel egy időben arról is beszélt, hogy a kínai befolyás megjelenése olyan létfontosságú területeken, mint Grönland és a Panama-csatorna, elfogadhatatlan az Egyesült Államok számára.
Ez utóbbi megfogalmazás, kiegészítve az Európában ismeretlen, de az amerikai sajtóban ismét egy többször elhangzó nyugati félteke (western hemisphere) fogalommal, arra utal a geopolitikai elemző számára, hogy a jelenlegi adminisztráció mindenképpen rendet akar tenni az ország „hátsó udvarában”. Azonban ezt a fajta földrajzi és fizikai megközelítést Amerika rendszeresen akkor alkalmazta, amikor katonailag érezte fenyegetve magát. Legyen szó az amerikai polgárháborúban katonai beavatkozással fenyegető brit és francia lépésekről vagy a második világháborúról. Fentiek összevetéséből adja magát a következtetés, hogy az Európához hasonló előretolt bázisok által nyújtott biztonságot, sőt akár ezek megtartásának esélyét is rendkívül negatívan ítéli meg az amerikai vezetés.
A Grönlanddal kapcsolatos egyre erőteljesebb, sőt akár katonai erő bevetését sem kizáró amerikai megnyilvánulásokat ennek fényében érdemes szerintem értékelni. Ugyan sem a terület feletti fennhatóságot gyakorló dán kormányzat, sem az autonómiával rendelkező sziget vezetése nem reagált pozitívan ezekre a lépésekre, a hódító hatalmakat ez a fajta ellenkezés nem szokta zavarni. Mivel a Panama-csatorna esetében sem lehet elvetni a katonai szempontokat, példának okáért az amerikai hadihajók tervezésénél a mai napig meghatározó szempont a csatorna zsilipjének mérete, itt sem elképzelhetetlen egy erőcentrikus megoldás, azonban valamiért a közép-amerikai ország esetében ez kevésbé hangsúlyosan jelenik meg.
Mivel Dánia az előző amerikai kormányzat kérésére erején – és a józan észen – felül támogatta Ukrajnát, többek között szó szerint a legutolsó darab tüzérségi eszközeinek, azaz a 82 milliméteres aknavetőinek átadásával, így nem nagyon van katonai ereje, amellyel szembeszállhatna a Grönlanddal kapcsolatos amerikai igényekkel. Mondjuk amúgy is abszurd lenne elhinni, hogy a nagyjából Magyarország méretű ország képes lenne a győzelem esélyével kihívni a világ legnagyobb katonai hatalmát. Legyen szó akár egy hagyományos, akár a ritkán lakott óriási szigeten kibontakozó irreguláris konfliktusról.
Fentiek miatt úgy tűnik, hogy a Trump által megfenyegetett felek egyrészt elkezdtek együttműködni, másrészt olyan eszközöket próbálnak alkalmazni a küzdelemben, amelyek legalábbis meglepők. Arra, hogy a jelek szerint miért a nemzetközi jog mögé próbálnak bújni, két magyarázat adódik. Az egyik és valószínűbb indoklás az, hogy a nemzetközi rendszer fenntarthatatlan a jog tiszteletben tartása nélkül. Ebben az esetben viszont arról feledkezik meg a két relatív kicsi ország, hogy egyrészt már a nemzetközi jog definíciójában benne foglaltatik, hogy a kikényszerítésére alkalmas erő híján alkalmazhatatlan, ezért nem hatályos. Másrészt pedig az erre szolgáló erőt esetleg biztosítani képes többi nemzetközi erő, mondjuk ki: a két másik nagyhatalom (Kína és Oroszország) szintén érdekelt a jelenlegi nemzetközi biztonsági architektúra átalakításában.
És az előbbi forgatókönyv még a jobbik eset. Ugyanis vannak arra utaló jelek, hogy a mindkét országban hatalomban lévő, túlzás nélkül globalistának nevezhető felfogású pártok vallásos tisztelettel hisznek olyan dolgokban, mint az általuk a maximumig torzított emberi jogok, az egyébként (vicces módon) az Egyesült Államok által garantált európai biztonság és a jelek szerint a valamilyen, ki tudja honnan származó, de isteni méretű erő által kikényszerített nemzetközi jog.
Azonban akármelyik változat is igaz, és Trump valóban komolyan gondolja Grönlandnak az Egyesült Államokhoz csatolását, akkor elkerülhetetlen a két koncepció egymásnak feszülése. Focinyelven szólva ezt az összecsapást nyugodtan tekinthetjük előre lefutott menetnek, ugyanis az általuk irányított bírókon keresztül szolgáltatott „igazság” csak a globalisták nedves álmaiban kerekedik felül a tűzerőn. Különösen úgy, hogy a várható módon már a rómaiak által is ismert „quid pro quo”, azaz a valamit valamiért elv alkalmazásával kapcsolatban Putyin elnök a murmanszki fórumon arról beszélt, nem ellenzi Amerika Grönlanddal kapcsolatos terveit.
És itt ezen a helyen mutatkozik meg a nemzetközi kapcsolatrendszer nehezen feldolgozható összetettsége, mert az amerikai kormányzatnak előbb-utóbb döntenie kell, hogy az egy rosszabb irányba haladó ukrajnai projektet vagy a szemlátomást Trump elnök szívügyének számító grönlandi kérdést helyezi előtérbe. Persze minket, mint egy hasonlóan kis ország lakóit, joggal háborít fel, és fel is kell hogy háborítson a tény, hogy nagyhatalmak – mint annyiszor a történelem során – ismét egy terület lakóinak megkérdezése nélkül, az egyébként saját maguk által elfogadott, sőt megalkotott alapelvek mellőzésével döntenek egy terület sorsáról.
Ez a folyamat azonban nem ismeretlen a történelemben, sőt a legtöbb időszakban ez volt az általános. Hiába háborodnak vagy háborodunk fel rajta, a harag erő nélkül semmit sem ér. Az ideák és a valóság összecsapásában pont annyi esélye van az elméletnek, mint a megye III-ban focizó Kispiripócs FC nek a Real Madrid ellen. Szerencsére úgy tűnik, a neokommunista globalisták elvesztették a fonalat, és szellemi elődjeik gyilkos és kirekesztő ideológiájához hasonlóan az ő felfogásukra is a történelem süllyesztője vár.
A szerző hadtörténész, biztonságpolitikai elemző, szakíró
