
Magyar Tibor
2025. április 9. szerda. 12:50
Zelenszkij kijelentése annyira hiteles, mint én balerinaként – mondta Somkuti Bálint a Magyar Hírlap stúdiójában. A biztonságpolitikai szakértő kiemelte, az ukrán elnök egy honvédő háborút folytat, de a realitásokat figyelembe kéne vennie. Azért, mert átkokat olvas az ellenségre, az nem fog visszavonulni. Ezek a fajta kuruzslások nem sok sikert ígérnek, katonai erővel kéne legyőzni az ellenséget.
Macron szélkakas forgása miatt nem vehető igazán komolyan, hogy hatásos közvetítő legyen a béketárgyalások alatt. Kijev számára preferált személy lenne, de az oroszok valószínű nem fognak rá igent mondani – fogalmazott a szakember.
Megjegyezte, az Európai Unió kezd már Monty Pythonos lenni, ebben a helyzetben súlytalan. Még tudnak valamennyi pénzt adni, eljátszhatják azt a szerepet, hogy Ukrajna még háborúban van. De hogy mit szeretnének, azt nehéz megmondani. „Remélem hogy egy közvetlen háborút nem szeretnének Oroszországgal, pedig vannak erre utaló jelek. Az Európai Unió megpróbálja eljátszani, hogy kinn is vagyunk meg benn is vagyunk, de egy háborúban ez nem így megy. Jelenleg olyan, mintha egy háborút készítenének elő Oroszországgal” – jegyezte meg Somkuti Bálint.
Emlékeztetett, Oroszországnál hatezer robbanótöltet van, míg Angliánál meg Franciaországnál összesen van körülbelül 300. Ennek a következményével számolnia kéne Európának. Egy atomhatalomnál ezzel kalkulálni kell – hívta fel a figyelmet.
Kifejtette, Trump egy önérzetes üzletember, több száz milliárd dollárról van szó, amivel Zelenszkij és Ukrajna tartozik. Két-három hét szünet az amerikai támogatásokban felére csökkentheti az ukrán hadsereg létszámát. Kérdés, hogy erre gondolt-e Zelenszkij, amikor összeveszett Trumppal – fűzte hozzá.
Objektum doboz