A Financial Timesnak nyilatkozva Brendan Carr, az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) elnöke úgy fogalmazott, Európának választania kell az amerikai vagy a kínai technológiák között.
Carr szerint „a nyugati demokráciák szövetségeinek” a hosszú távú kihívásra, azaz Kína gazdasági és technológiai térnyerésére kell összpontosítaniuk. Példaként a Starlink műholdhálózat kínai megfelelőjét említette: „Ha most aggódsz a Starlink miatt, csak várj, míg jön a kínai kommunista párt verziója” – mondta.
Carr egyúttal protekcionizmussal és Amerika-ellenességgel vádolta az Európai Bizottságot, és felszólította a Nokia és az Ericsson telekommunikációs cégeket, hogy költözzenek az USA-ba, ha el akarják kerülni az amerikai vámokat.
Huawei: A vád megvolt, a bizonyíték nem
A Huawei ügye volt a leglátványosabb példa arra, hogy az USA nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva próbálta kiszorítani egy rivális hatalom technológiáját a nyugati infrastruktúrából. Washington azt állította, hogy a kínai cég az állampárt érdekeit szolgálja, és a berendezései akár kémkedésre is alkalmasak lehetnek.
Igen ám, de soha nem került elő olyan nyilvános, technikai bizonyíték, amely alátámasztotta volna ezeket a vádakat. Ennek ellenére az USA szankcionálta a Huawei-t, és erőteljes nyomást gyakorolt szövetségeseire, hogy ne engedjék részt venni a 5G-hálózatok kiépítésében. Sok ország – főként politikai és szövetségi alapon – követte a példát.
Sőt például nemcsak a Huaweit, hanem a ZTE eszközeit is száműzi a mobilhálózataiból 2029-ig.
Kaspersky: Újabb céltábla bizonyíték nélkül
Hasonló forgatókönyv szerint jártak el a Kaspersky Lab esetében is. Az orosz eredetű kiberbiztonsági cég 2017-ben került feketelistára az USA-ban, mivel a vádak szerint kapcsolatban állhat az orosz hírszerzéssel.
Csakhogy itt is hiányoztak a konkrét, nyilvános bizonyítékok. A döntés nyilvánvalóan összefügg az USA geopolitikai törekvéseivel, és azzal, hogy a Kaspersky komolyan veszélyeztette az amerikai versenytársak pozícióit – a boszorkányüldözés ellenére a piaci részesedése most is csak kevesebb mint két százalékkal marad el a Symantec Nortonétól.
A cég tavaly arra kényszerült, hogy kivonuljon az Egyesült Államokból, és Európában is fogy körülötte levegő. Az Európai Parlament szolgai módon megismételve az amerikai narratívát már 2018-ban a betiltása mellett foglalt állást.
Technológiai hidegháború, nem valós kockázat?
Mindkét eset jól mutatja, hogy a vádak súlyosak és stratégiai jelentőségűek, ám konkrét, technikai szinten eddig nem sikerült semmit sem bizonyítani. Sok elemző úgy véli, hogy ez nem elsősorban biztonsági, hanem geopolitikai kérdés: gazdasági protekcionizmus és technológiai hidegháború formájában.
Ugyanakkor könnyű belátni: ha nincs kézzel fogható bizonyíték, de mégis szankcionálunk valamit, az politikai döntés – nem műszaki. Ezekkel és a termelés áttelepítésének ösztönzésével az Egyesült Államok függő és kiszolgáltatott helyzetbe akarja kényszeríteni Európát.
Figyelemre méltó az is, hogy a Huawei és a Kaspersky kiszorítását egyaránt az első Trump-adminisztráció kezdte meg, de kétpárti egyetértéssel, így Biden alatt sem volt változás. Ugyanez igaz Európa ipari munkahelyeinek „lenyúlására”, ahol a különbség csak annyi volt, hogy a demokraták elsősorban adókedvezményekkel akarták az USA-ba csábítani az uniós gyárakat.
Egyre élesebb lesz a nyomás Európán
A mostani FT-interjú és a korábbi példák is azt mutatják: az USA fokozza a nyomást a „szövetségeseire”. Egyre kevesebb kérdésben lesz elfogadott a „két irányba nyitás” – legyen szó technológiáról, gyártásról vagy piaci együttműködésről.
Akik Kína felé fordulnak, büntetővámokra, kizárásokra és politikai nyomásra számíthatnak. Azok viszont, akik az USA mellé állnak, a szuverenitásuk feladása mellett az ipari kapacitásaik egy részéről is le kell mondjanak – cserébe vámmentességet és szövetségi támogatást remélhetnek. De csak remélhetnek.
Csak hallkan jegyezzük meg: Kína soha nem állította hasonló dilemma elé a partnereit.
A stratégiai autonómiát mindenki elfelejtette?
Visszatérve az e cikk apropóját képező hírhez: a slusszpoén az, hogy az Eutelsat-OneWeb egy létező, működő európai műholdas rendszer, amely a LEO-hálózati piacon versenyez a Starlinkkel és a feltörekvő kínai Guowang-hálózattal.
Tehát Brendan Carr felszólítása – hogy Európa válasszon Amerika és Kína között – figyelmen kívül hagyja azt a lehetőséget, hogy Európa potenciálisan választhatná saját magát is.
Másként fogalmazva: miközben az amerikai szereplők lojalitást, a piacaink megnyitását és a gyártókapacitásunk egy részének átadását – lényegében a vazallusi függés, egy gyarmati szerep elfogadását – követelik tőlünk, Európa dönthetne úgy is, hogy az autonómiát választja.
