A globális látványtechnika minden létező eszközét virtuóz módon felhasználva lezajlott az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökének, Donald Trumpnak a beiktatása. Az új elnök beiktatási beszédében egyértelművé tette, hogy elnökségével Amerika számára aranykor kezdődik, ahol újra valósággá válik az amerikai álom. Ha ehhez hozzá illesztjük Orbán Viktornak azon a napon Budapesten tartott és a magyar európai uniós elnökséget elemző beszédének talán leghatásosabb fordulatát, miszerint mi magyarok már Trump voltunk Trump előtt is, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mi is a legmélyebb lényege annak az identitásnak, amelyre ez a mondat utal. Szóval, hogy mi is az az energia, amely e törekvés-nyalábot hajtja.
Az uralkodó társadalmi valóságot „csináló” globális média már Donald Trump első elnökségét megelőző kampány során is mindent megtett, hogy világossá tegye, hogy ez az identitás egy durva rendszerhiba. A liberális globális mainstream többnyire a „populizmus” kifejezést használja ezzel kapcsolatban. E fogalommal arra utal, hogy a populista politikus azt hazudja a népének, hogy képes teljesíteni azokat az ígéreteket, amelyeket kizárólag csak azért tesz, mert tudja, hogy a nép nagyon szívesen venné, ha ezek megvalósulnának, pedig ezek megvalósíthatatlan ígéretek. Ez a korunk világát uraló logika azért figyelemre méltó, mert a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság kombinációjára épülő berendezkedést mint a szabadság és jólét legmagasabb szintjét mutatja be. De ha ez valóban a „történelem vége”, minden világok legjobbika, akkor egyáltalán miért vannak a népnek ezt meghaladó vágyai, és ha már vannak, akkor miért választja meg azokat a „populista” politikusokat, akikről pedig tudnia kellene, hogy hazudnak, hiszen a liberális demokráciánál jobb berendezkedés elvileg sem létezik, a gyakorlatban meg aztán pláne nem.
Ez az ellentmondás ráirányítja a figyelmet arra, hogy a nép, a démosz ezek szerint alkalmatlan a demokráciára, vagyis az önmaga által gyakorolt uralomra, következésképp le kell váltani, és addig kell tanítgatni arra, hogy miként kell „jól” szavazni, amíg meg nem tanulja ezt. És persze minden olyan „hibás” döntést, amelyet a nép „csak úgy” a saját esze után menve, mint legutóbb egy Románia nevű minta-demokrácia elnökválasztásán meghozott, azt „demokratikusan” meg kell semmisíteni.
Feltehetőleg valami hasonló történhetett a 2020-as amerikai elnökválasztás során is, amikor a választás után közel két héttel sem volt eredmény, a globális valóságipari művek megunták a huzavonát, és egyszerűen „kineveztek” elnöknek egy demens aggastyán, akiről biztosan lehetett tudni, hogy csupa olyan dolgot fog tenni, ami a népnek „jó” lesz, csak ez a nép szegényke még annyira tudatlan és alkalmatlan, hogy azt sem tudja, hogy mi a „jó”.
De ennyi talán elég is a burleszkből, hisz szánunkra, akik már Trump előtt is Trump voltunk ez az egész történet már igen régóta ismert, hisz a nyugatias modernitás Magyarországán az elmúlt másfél évszázad során számos alkalommal átélhettük az iménti paródia gyakorlati megvalósítását, ahol a színfalak mögött mindig ugyanaz a „nem létező” erő állt, aki most is eljátszik velünk.
De ha ez így van, akkor miért és hogyan győzhetett Donald Trump? Logikailag két eset lehetséges. Az egyik, hogy ez a nem létező erő is téved olykor, és számíthatunk arra, hogy majd igyekszik „korrigálni” a tévedését. A másik, hogy nem volt igazán ellenére Donald Trump nép általi megválasztása, mert bizonyos dolgokat csak vele és általa hajthat végre ez a történelmet „igazgató” és közben persze „nem létező” erő.
Ha ez utóbbi változat van megvalósulóban, tehát Donald Trump (ahogy egy egyesült Államokban élő professzor barátom fogalmazott) csak „porondmester” lehet, aki a sok ezer éve „cirkuszt-igazgató” instrukcióit hajtja végre, akkor a tényleges cselekedeteiből fog majd kirajzolódni a valóságos kép. És mivel elnökségének már az első napján hihetetlen intenzitással látott munkához, így bizonyos következtetések máris adódnak.
Mivel a három fronton zajló harmadik világháború kellős közepén vagyunk, így érthető, hogy a háború és béke kérdése a szó legközvetlenebb értelmében létkérdés az emberiség számára. Trump elnökkénti megnyilvánulásai egyelőre logikus folytatását mutatják mindannak, amit eddig is mondott. Ennek lényege, hogy a lehető legrövidebb időn belül találkozni akar mind az orosz, mind a kínai elnökkel. Még az sem zárható ki, hogy ez egy hármas találkozó lenne, ahol az emberi világ „kozmosza” három-test problémájának kezelésére közvetlenül tennének kísérletet. Reményeink szerint ezzel a világot irányító erő meghatározó csoportjainak azt a stratégiáját hajtja végre, hogy mivel a „birodalom” a világháború egyik frontján sem képes eredeti céljai szerinti győzelmet aratni, vagyis nincs elég ereje egyszerre Oroszországot és Kínát is a teljes alávetettségbe visszalökni, így csak a viszonylag békés egyezkedés marad. Az összes többi lét-probléma kezelésének alapfeltételeit jól szimbolizálja, hogy a beiktatáson Donald Trump néhány méteres sugarú környezetében a nagyjából háromezer milliárd dollárnyi magánvagyon tulajdonosai olyan természetes vidám közvetlenséggel elegyedtek beszélgetésbe a Trump-család tagjaival mintha ők maguk is a család részei lennének.
Az első napon meghozott pénzhatalmi, gazdaság-stratégiai, energetikai, a kamugendert, klímahisztit a kamukovid emlékével együtt leoltó döntései egyértelműen jelzik az irányt. Mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régiben maradhasson.
A szerző közgazdász
