Lenyűgöző az az ideológiavezérelt következetes rombolás, amit az Európai Bizottság vezetése, Ursula von der Leyennel az élen véghez visz. Vígjátékba kívánkozik az az ezernyi baklövés, amellyel elveket hangoztatva ragaszkodnak az elvtelenségeikhez; mindegy, hogy Európa látványosan kimúlik a hozzá nem értésüktől, ők makacsul kitartanak, még akkor is, ha ezen elveik éppen ütköznek egymással.
Az ipar, különösen az autógyártás és a mezőgazdaság mellett felsorolni is nehéz lenne az összes szektort, amelyet már megfektettek, vagy éppen készülnek ellehetetleníteni. A sarlatánok szankcióláncaitól, klímavédelmétől, korrupciójától fuldoklik az Unió, és akkor ők a még elérhető olajat öntik a tűzre. Mostanság a gazdák és az állataik kiherélése van a fókuszban, mert miközben szinte kivétel nélkül tiltakoznak a tagállamok a tervezett mezőgazdasági támogatások leépítései ellen, Brüsszel a Mekk Elekek határozottságával engedi el füle mellett a figyelmeztetéseket.
Kell a támogatás Ukrajnának, sürgősen betonba kell önteni az oda szánt pénzeket, mert ki tudja, mit hoz a holnap, illetve nagyon is tudni lehet, hogy a háborút lezárni kívánó leendő amerikai elnök, Donald Trump nem lelkesedik ezért a kilátástalan konfrontációért; tehát elébe kell menni terveinek, hogy Zelenszkij még azon is túl folytathassa az esztelenséget, mit sem törődve a küzdelembe beledöglő népével. A cirkusz lassan három éve működik, nem végezhetnek félmunkát – gondolják.
Csakhogy minden lépésük a visszájára fordul!
Kapkodnak, fogalmuk sincs, hogyan másszanak ki a pácból, hiszen már a francia elnök, Emmanuel Macron is kifarolt mögülük, és látványos nyájassággal, a protokollra is fittyet hányva nem a hivatalban lévő Joe Bident hívta meg a újjáépített Notre-Dame átadására, hanem a leendő elnököt, Donald Trumpot. Érdemes magunk elé idézni az akkor készült felvételeket, és a két nappal később, Floridában készülteket. Az egyik helyszínen egy kimért, zord, távolságtartó, összezárt ajkú, keveset beszélő, akkor is inkább kioktató vezetőt láttunk, míg a másikon egy szívélyes, megkönnyebbültet, aki egy olyan találkozót szervezett, ahová az érintettek gyerekeiket is elhozhatták.
Ne higgyük, hogy véletlenül hívta a franciaországi látogatást követő második napra Orbán Viktort. Világosan üzent Európának: „Vagytok ti és vagyunk mi!”
El tudom képzelni, amint vidáman, nevetgélve mesélte, hogyan ugrálta körbe Macron, szerencsétlenkedett mellette Zelenszkij. „Mit csináljak velük, Viktor? Kivel lehet ezek közül értelmesen beszélni? Ezek azt hiszik, hogy a háború jó üzlet? Nem tanultak semmit az első és a második világháborúból? Te mit tennél a helyemben? Hogyan rázzuk gatyába Európát, mielőtt az összes ellenségünk összezárna? Engem Kína jobban aggaszt, mint Oroszország. Az már a múlt, de Kína a jövő, és nem szeretném, ha a fejemre nőnének! Ezek meg Brüsszelben csak fújják a régi nótát, képtelenek alkalmazkodni, semmilyen jövőképük nincs.”
Valahogy így kesereghetett az üzletemberből politikussá váló Trump, aki pontosan tudja, hogy a háború az üzlet ellensége, átrendezi a jól bevált útvonalakat, a megszokott gyakorlatot; új és egyben még ismeretlen szereplők jelennek meg, akikről nem lehet tudni, mennyire megbízhatóak.
A magyar miniszterelnök, aki láthatóan már otthon érzi magát Trump környezetében, pedig alighanem megnyugtathatta, hogy „te csak csináld, amit eddig, nem ők fújják a passzát szelet, várjuk ki szépen, ki mindenki keresi még a kegyeidet, és aztán én majd rendbe teszem a brüsszeli állapotokat”.
Mindezt szőrmentén Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón is elmondta, amikor arra utalt, hogy hivatalosan aligha fogja Ursula von der Leyen Orbán Viktort megkeresni, hogy Európa érdekében járjon közben Trumpnál, ám léteznek nem hivatalos csatornák is. Mondjuk, kevesebb kukacoskodás Magyarországgal; egy-két vérgőzös magamutogató egészségügyi állapotának megváltozása sokat lendíthet az amerikai kapcsolatok helyreállításán.
A történelemből tudhatjuk, hogy a diplomácia csodákra képes, és a jövő a Notre-Dame átadásakor elkezdődött.
A szerző vezető szerkesztő
