A CK Hutchison Holdings, a hongkongi székhelyű óriásvállalat – amely Li Ka-sing milliárdos családjához kötődik – korábban elvi megállapodást kötött a BlackRock és a Mediterranean Shipping Company által vezetett „BlackRock–TiL” konzorciummal. A megállapodás 43 kikötő eladásáról szólt, beleértve a stratégiai jelentőségű panamai terminálokat is. Az üzlet becsült értéke 190 milliárd hongkongi dollár, azaz mintegy 24 milliárd amerikai dollár.
Egybeesett ez azzal, hogy a második Trump-adminisztráció 2025 elején bejelentette: „vissza akarja szerezni a panamai kikötőt az Egyesült Államok számára” – és nem sokkal később megjelent a hír az eladásról.
Halasztás, de nem visszavonás
Március 28-án a hongkongi sajtóban több forrás is megerősítette, hogy a CK Hutchison egyelőre nem írja alá a panamai kikötők eladásáról szóló szerződést. Ugyanakkor a cég nem állította, hogy a tranzakciótól visszalépne, csupán „halasztásnak” nevezte a lépést.
Lapértesülések szerint az április 2-i dátum nem is a végső határidő volt, csupán „a legkorábbi aláírási lehetőség”. A megállapodás „összetettsége miatt” több fontos részlet még mindig függőben van.
Kína nem nézi tétlenül
Miközben a cég hivatalosan nem kommentálta az eladás okait, a kínai állam egyre erősebben jelezte aggodalmait. A piacfelügyeleti hatóság bejelentette, hogy jogi vizsgálatot indít, és közölte: „A piac tisztességes versenyének és a közérdeknek a védelme érdekében a tranzakciót törvényes eszközökkel ellenőrizzük.”
A kínai külügyminisztérium szóvivője is megszólalt, és határozottan kijelentette: Kína mindig is határozottan ellenezte az olyan magatartást, amely gazdasági nyomásgyakorlással és erőpolitikával sérti más országok jogos érdekeit.
Össztűz a CK Hutchisonra
A kínai közvélemény egy részében és a médiában is erőteljes bírálat érte a CK Hutchisont, különösen a Li Ka-sing családot. A Guanchában megjelent elemzés „a nemzeti érdek elárulásaként” értékelte a tranzakciót, és így fogalmazott: „Ez nem más, mint egy tőkés csoport letérdelése az amerikai gazdasági nyomás előtt – egyenes árulás a nemzeti érdekkel szemben.”
Az elemzés arra is rámutatott, hogy Li Ka-sing és családja „számára a panamai kikötők pusztán a profit eszközei, de ha az amerikai fél kezére jutnak, Kína stratégiai érdekei ellen fordíthatóak”.
A szerző végül kemény szavakkal zárja: „Ez a lépés örök szégyenfoltként marad meg a Li-család és a CK Hutchison történetében.”
Kettős nyomás, egyetlen kiút?
A helyzet különösen összetett, mert a CK Hutchison jelenleg kettős szorítás között vergődik:
-
Ha eladják a panamai kikötőket, súlyos belpolitikai és geopolitikai következményekkel kell számolniuk, és Peking rajtuk verheti el a port.
-
Ha nem adják el, az Egyesült Államok és a BlackRock–TiL konzorcium részéről érheti retorzió a vállalatbirodalmat – például pénzügyi nyomás, peres eljárások vagy akár a Li-családot és érdekeltségeit érintő szankciók is.
Egy jogi elemző szerint az ilyen megállapodások rendszerint tartalmaznak kibúvó vagy kötbérezési záradékokat, amelyek tárgyalási mozgásteret adnak, különösen akkor, ha jogi vagy nemzetbiztonsági aggályok merülnek fel.
Nemzeti érdek vs. tőkeérdek?
Ahhoz, hogy megértsük a kínai reakciókat, tudnunk kell, hogy Kínában hivatalosan a „szocialista piacgazdaság” modellje működik, amely a piac eszközeit használja, de stratégiai irányítását a pártállam gyakorolja. Ez nem ugyanaz, mint a nyugati „szociális piacgazdaság”, ahol az állam csupán korrigálni próbálja a piacot, de nem azonos az államkapitalizmussal sem, amivel sok nyugati elemző tévesen jellemzi a kínai berendezkedést.
Különösen Hszi Csin-ping elnök vezetése alatt hangsúlyossá vált az a vezérelv, hogy a gazdasági szereplők – beleértve a magántőkét is – kötelesek a nemzeti stratégiákat támogatni, legyen szó innovációról, energiabiztonságról vagy épp a tengeri logisztika kontrolljáról.
A panamai kikötők eladása egy olyan pillanatban vetődött fel, amikor Kína globális befolyása növekszik, és Peking egyre éberebben őrzi a stratégiai érdekeit – különösen az Egyesült Államokkal szemben.
Egy kínai nagyvállalat nem dönthet „tiszta üzleti logika” alapján, ha az ügylete veszélyezteti az ország globális pozícióját, ezen keresztül pedig a társadalmi stabilitást és a jólétet. Ahogy a Guanchában fogalmaztak: „Nincs olyan, hogy a nemzeti érdektől független tőkebiztonság. Nincs olyan, hogy a szuverenitás fölé emelkedő üzleti logika.”
