Donald Trump lépése miatt sokaknak fájhat a fejük a Kremlben

Ráadásul a jelek egyelőre abba az irányba mutatnak, hogy az áresés a jövőben is folytatódni fog. Ha így lesz, akkor annak az egyik legnagyobb vesztese Oroszország lehet, amelynek vezető tisztségviselői is elismerték, hogy nincsenek egyszerű helyzetben.

Hétfőn jelentős, 17 százalékos áresés volt tapasztalható a Brent nyersolaj hordókénti áránál. Az árváltozás jelentőségét hazai szempontból jelezte az is, hogy csütörtökre egy példátlan mértékű, a benzin és gázolaj esetében is 12-12 forintos árcsökkentést jelentettek be a hazai üzemanyagiparban is.

Az olajár elsősorban Donald Trump elnök vámjai miatt kezdett zuhanni, továbbá amiatt, hogy Szaúd-Arábia (amely a világ legnagyobb olajexportőre) vasárnap évek óta nem látott mértékben csökkentette a külföldi vevőknek szánt árait – ami sokak szerint az olajkitermelés felgyorsulását, vagyis a kínálat növekedését jelzi előre. E hatások következtében romlottak a gazdasági növekedés kilátásai világszerte, és csökkent az üzemanyag iránti kereslet a világpiacon.

Ennek következtében hétfőn négyéves mélypontra zuhant a nyersolaj ára. A Reuters hírügynökség Trump vámháborújának hatásával kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy nemcsak a nyersolaj ára csökkent a hét elején, hanem más nyersanyagoké is, vagy például az aranyé is– noha valamivel kisebb mértékben. „A nyersanyagok lettek az elszenvedői a vámokkal kapcsolatos aggodalmaknak, amelyek a [gazdasági] növekedést és a keresletet érintik. A volatilitás növekedésével párhuzamosan jelentős költségcsökkentési fázison megyünk keresztül. A nyersanyagpiaci pozíciókat mindenütt redukálják” – írta le szaknyelven a helyzetet Ole Hansen, a Saxo Bank árupiaci stratégiáért felelős vezetője.

A vámháború és a recessziótól való félelem miatt érezhető mértékben csökkent például az elektromos áram vagy a földgáz ára is a nemzetközi piacon, de ugyanez igaz volt a kukorica, a kávé, kakaó vagy éppen a cukor árára is. Négyéves mélyponton az olaj – és könnyen lehet, hogy további csökkenés várható.

Az olaj ára 2021, vagyis a koronavírus-járvány óta a legalacsonyabb szintre zuhant vissza, és szerdán a Brent nyersolaj hordónkénti ára a hatvan dollár körüli szinten mozgott. Elemzők szerint ha az amerikai–kínai vámháború folytatódik, akkor további áresés sincs kizárva.

„Kína agresszív válaszcsapása csökkenti a világ két legnagyobb gazdasága közötti, gyors megállapodás esélyét, amely világszerte egyre nagyobb félelmet kelt a gazdasági recesszióval kapcsolatban” – mondta Je Lin, a Rystad Energy energetikai piackutató intézet olajpiacokért felelős alelnöke a Reutersnak. Az ING elemzői pedig kedden szintén azt írták egy jegyzetben, hogy „a nyersolaj április 2. óta megfigyelhető, jelentős árcsökkenése azt sugallja, hogy a piac a recesszió nagyobb esélyét árazza be”. Ugyanakkor megjegyezték azt is, hogy ha folytatódik a tendencia, és túlságosan bezuhan az ár, akkor minderre a világ legnagyobb olajkitermelőit tömörítő csoport, az OPEC+ országai a visszájára fordíthatják a trendet azzal, hogy megszüntetik a kitermelt olajmennyiség növelését – vagy éppen kifejezetten csökkentik is a kínálatukat azért, hogy nőjön az olajár.

Ugyanakkor egyes elemzők azzal számolnak, hogy a Brent olaj ára a mostani szintről még mélyebbre eshet a következő hónapokban bizonyos forgatókönyvek bekövetkezte esetén. A Goldman Sachs elemzői hétfői jegyzetükben például már azt írták, hogy egy „szélsőséges” forgatókönyv szerint az sem zárható ki, hogy a Brent ára hordóként 40 dollár alá zuhan 2026 végére (ezen a szinten utoljára 2020-ban volt a Brent ára).

Ennek megvalósulását tartanák elképzelhetőnek, ha a GDP-növekedés világszerte lassulna, és az OPEC-országok is elárasztanák olajjal a piacot. Ez azonban most a Goldman Sachs elemzői számára is a kevésbé valószínű forgatókönyvnek tűnik: hétfőn még azzal számoltak, hogy a Brent ára 2026 decemberére 55 dollárra csökken – ez egy olyan forgatókönyvnél következhet be, amelyben az Egyesült Államok elkerüli a recessziót, az OPEC kínálata pedig mérsékelten emelkedik. Amennyiben pedig egy „tipikus”, nem kiugróan nagy recesszió következik be az Egyesült Államokban, akkor 58 dolláros olajárral számoltak.

Akárhogy is lesz, szerdán egyelőre az olajár további csökkenése volt látható: napközben egy rövid időre a 60 dolláros szint alá is bezuhant a Brent hordónkénti ára.

Turbulencia és feszültség: van miért aggódni a Kremlben is, mert nem ilyen olajárral számoltak 2025-re.

Oroszország, amely a világ második legnagyobb olajexportőre, szintén azok közé a szereplők közé tartozik, amelyet nagyon kedvezőtlenül érint az olajár csökkenése, és ezt az orosz kormányzat tisztviselői is jelezték már. Mint a Bloomberg írta, Oroszország legfontosabb exportált olajtermékének, az Urals nyersolajnak az ára a hét eleje óta zuhan, és nem lehetetlen, hogy az 50 dolláros szint körül fog kikötni.

A hírügynökség szerint már múlt hét pénteken is 52,76 dollárra esett vissza az orosz nyersolaj ára a balti-tengeri Primorszk kikötőjében. Mindez azért is jelent nagy problémát Oroszország számára, mert a 2025-ös költségvetés tervezésénél még jóval magasabb, 70 dolláros hordónkénti árral számoltak – többek közt ennek tudatában tervezték meg például a soha nem látott, 13,5 billió rubel nagyságú orosz védelmi költségvetést is az idei évre. A Bloomberg által idézett orosz kormányzati adatok szerint az olaj- és gázbevételek január–februárban a költségvetési bevételek csaknem harminc százalékát tették ki, így az olajárcsökkenés nagy problémát jelenthet az orosz szövetségi költségvetés egésze szempontjából.

Az orosz fél részéről a helyzet komolyságát jelzi az is, hogy Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn bejelentette: Oroszország kiemelt figyelemmel követi a nemzetközi olajpiaci árakat. „Nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, amelyet jelenleg rendkívüli turbulencia, feszültség és érzelmi túltelítettség jellemez” – fogalmazott a szóvivő.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.