Donald Trump szerint borzalmas állapotban van az USA

Ebben a hónapban iktatják be Trumpot, aki január 20-án megkezdheti az igazi munkát. Már a beiktatása napján számos nagy döntés várható, és rövid időn belül az ukrajnai háború is véget érhet a közreműködésével, de az Egyesült Államokban is van bőven mit helyre tennie, amit nem is tagad.

A Truth Socialon keresztül üzent legutóbb, melynek kapcsán azt mondta, az USA maga a katasztrófa, és egyúttal nevetség tárgya lett. Kiemelte, az Igazságügyi Minisztérium és az FBI nem végezte el a feladatát az amerikai emberek védelmében. Ezzel valószínűleg a New Orleansban történtekre is utalt.

Hangsúlyozta, az USA összeomlóban van, miközben a biztonság, a nemzetbiztonság és a demokrácia terén is súlyos hiányosságokat lát. Szerinte csak az erő és az erőteljes vezetés tud ennek az egész folyamatnak véget vetni. „Találkozunk január 20-án! Tegyük újra naggyá Amerikát!” – idézte a Sky News.

Trump ellen nem egy merényletet próbáltak végrehajtani a választások ideje alatt. Az USA elnöke azóta minden korábbinál nagyobb védelmet kap, és most, hogy újra elnök lesz, a lehető legmagasabb biztonsági intézkedések lépnek érvénybe.

Magyar hírlap

Translate »