Észak-Korea megerősítette elkötelezettségét Oroszország mellett

A bejelentés a hétvégén zajló phenjani találkozón hangzott el, ahol Kim a volt orosz védelmi miniszterrel, jelenlegi nemzetbiztonsági tanácsvezetővel, Szergej Sojguval tárgyalt. A közlemény szerint Észak-Korea „mindig támogatni fogja Oroszországot a nemzeti szuverenitás, a területi integritás és a biztonsági érdekek védelmében”.

A dél-koreai hírszerzés információi szerint Észak-Korea az utóbbi időben további katonai kontingenseket küldött az orosz oldalra az ukrajnai hadszíntérre, válaszul az ott elszenvedett súlyos veszteségekre.

A megbeszélésen Kim és Sojgu egyaránt hangsúlyozták, hogy feltétel nélkül fenntartják a két ország közötti, kölcsönös védelmi szerződést, amely értelmében egy esetleges külső agresszió esetén katonai segítséget nyújtanak egymásnak.

Sojgu a találkozón átadta Vlagyimir Putyin orosz elnök üzenetét, és hangsúlyozta: Oroszország nagy figyelmet fordít az elmúlt hónapok csúcstalálkozóin tett megállapodások végrehajtására. Egyúttal köszönetet mondott Észak-Koreának a „teljes szolidaritásáért Oroszország álláspontjával kapcsolatban a világ geopolitikai válsághelyzeteiben, különösen az ukrajnai kérdésben”.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.