Jól teljesít a (felelőtlen) ígéretek terén a Nyugat. Hogy hirtelen mást ne mondjunk, a sok hónappal ezelőtt, s 2024-re megígért hárommillió tüzérségi lőszert (konkrétan a felét) sem tudta legyártani és átadni, de most szintet is emelt Párizs a butaság tétjén. Emlékezetes, a Macron által életre hívott „tettrekészek koalíciója” nevű alaktalan alakulat már hónapokkal ezelőtt elkezdett vajúdni azon, hogy „rögvest” békefenntartókat küld Ukrajnába, amint beüt a béke a határba’.
Jöttek – és mentek is – a tervek szép számmal, s miközben a galloknál a boldog jövőt szőtték, az oroszok gyakorlatias módon az előrenyomulás mellett tették le a garast. S ahogy haladtak előre Moszkva csapatai, annak arányában párolgott el a résztvevők lelkesedése az amúgy is beteg gondolattól.
Az alapkoncepció szerint legkevesebb kétszázezer katona szükséges a több mint ezer kilométeres frontvonal biztosítására.
A létszám már eleve súlyos kétségeket vet föl, hiszen több NATO-tagállam együttvéve sem tudna egy tízezer fős kontingenst összerakni – azaz a nagyoknak is erejükön felül kéne pakolniuk a közösbe. Nem csak szimpla bakát, hanem nehéz- és könnyű technikát, rádió- és oproelektronikai felderítőeszközöket, vadász- és fürkészrepülőket, hídvetőket, teher- és személyautókat, üzemanyagot, lőszert, élelmet, fegyvert, hideg elleni ruházatot, klímákat, műszaki cuccot, amivel fedezékeket lehet építeni, orvosi fölszereléseket – és persze drónokat, nem csekély, hanem mérhető mennyiségben.
(Természetesen ennél lényegesen több cele-kula kell egy ilyen méretű kontingensnek, de ha mindent ide iktatunk, akkor az olvasó belevágja a kiskést a képernyőbe…)
Ha belegondolunk abba, hogy a durván harmincezres Magyar Honvédség költségvetése 2025-re elérte az 1800 milliárd forintot, akkor lehet egy halovány segédfogalmunk arról, mibe fájhat(na) az európai adófizetőknek a remélt armada kiállítása. Azaz ha csak a számokat tekintjük, illetve a sima, matematikai osztási-szorzási szaldóhoz hozzácsapjuk a nyugati bakák fizetését, akkor amolyan durva ökölszabályként leszögezhető: minimum tizennyolc-húszezer milliárd forint (cca ötvenmilliárd euró) fedné le az éves költségeket.
(Az értékeléshez: hazánk GDP-je 2023-ban 75 087 milliárd forintot tett ki, tehát itt nem holmi kispályás a történet. Ha netán valaki sokallja a végösszeget, akkor vegye figyelembe (mai áron) az Afganisztánban vagy az iraki misszióban elégetett milliárdnyi dollár- és euróhegyeket. S akkor a balkáni rendcsinálásokról még egy szót sem ejtettünk.)
Apró szépséghiba, hogy az ügyben érintett roppant ember- és géptömeget valahogy ki is kellene juttatni a határ mellé, majd széthúzni a komplett sereget több mint ezer kilométerre, pont úgy, mint a rétestésztát szokta a gondos háziasszony. Azt sem ártana tudni, hogy a remélt kétszázezer fős létszámnak mekkora hányada lesz logisztikus – ugyanis ők nem igazán alkalmasak arra, hogy a szétlőtt falvakban aknát és föl nem robbant lőszert gyűjtsenek, éles lőszerrel járőrözzenek – s így tovább a bonyolult, „embert próbáló”, követelő feladatok során át a végtelenségig.
Azaz ha kiszámoljuk, hogy egy kilométerre mennyi, úgynevezett aktív, valóban harcos erő jutna, akkor az egész sztori inkább utalódik a szomorú viccek mint a komolyan vehető valóság világába – még akkor is, ha melléjük csapjuk az ukránokat. Akikről, ugye, köztudott, hogy három és fél esztendő után inkább otthon, a családjuk körében lennének már, mint a – legyen az bármennyire is nyugodt – vonalon, mezőkön, dombok alján vagy az (életveszélyes) erdőket járva.
Az meg csak amolyan bohó, utolsó előtti fölvetés, hogy vajon Párizsban miként tervezték az ukrán bakák fizetését? Mert ugye Kijev kasszája inkább kong és bong, mint szépen cseng – nota bene az ott lévő aranyaktól.
És akkor következzék a legsúlyosabb kérdés: mi történik akkor, ha valaki rálő a „békefenntartókra”, s cselekszi ezt oly’ sikeresen, hogy – ne adj Isten – még halottak is maradnak a lépése nyomában? Persze már most leírható, ilyet „csakis az oroszok” tesznek, Ukrajna provokációja szóba sem jöhet.
Nyakunkon egy új gleiwitzi incidens – melynek nyomában kitör a harmadik világháború?
Ugyan senki nem beszél róla, de jó eséllyel kijelenthető: a szavak és a tettek azért nem kerülnek egyensúlyba, mert a legnagyobb dumás is tízszer meggondolja a lépéseit, amikor a saját élete is bekerül a serpenyőbe. Így viszont az ukránok még mézesmadzagot sem kapnak, vagy ha mégis, az legfeljebb, sajnos, arra lesz jó, amit a címben említettünk.
