Joe Biden jelezte, hogy visszatérne a nagypolitikába

A hírek szerint az egykori elnök szponzori támogatások gyűjtésében és a párt jövőbeli kampányaiban venne részt. A kezdeményezésben felesége, Jill Biden is szerepet vállalna.

A Demokrata Párton belüli támogatottság ugyanakkor korlátozott. Egy friss CNN-felmérés szerint a párttagok mindössze eg százaléka tekinti Bident a demokratikus értékek megtestesítőjének. A párt egészét is alacsony támogatottság jellemzi: a válaszadók 27 százaléka nyilatkozott pozitívan a demokratákról, míg 55 százalék negatívan.

A lap szerint Biden újbóli politikai szerepvállalásának esélyei csekélyek, ugyanakkor a kezdeményezés rávilágít a Demokrata Párton belüli vezetői válságra. Kamala Harris korábbi alelnök visszatérése egyelőre nem valószínű, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó népszerűsége visszaesett, és új, erős jelölt sem körvonalazódik.

A Politico értesülései szerint Barack Obama Ráhm Emanuel volt chicagói polgármestert, jelenlegi japán nagykövetet tartaná esélyes jelöltnek, ám Emanuelt több demokrata is elutasítja izraeli állampolgársága és közel-keleti politikai nézetei miatt.

A párton belüli megosztottság és iránykeresés nehéz helyzetbe hozza a demokratákat a közelgő félidős választások előtt, amely Donald Trump számára kedvező politikai környezetet teremt.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.