Poilievre nem újonc és nem is igazi outsider, 2004 óta van a politikában, és mezei képviselőtől az államtitkáron át a miniszterig volt már minden, viszont a népszerűsége meredeken ível felfelé, amióta 2022-ben átvette Kanada Konzervatív Pártjának (CPC) vezetését.
A fősodor magyarázata egyszerű: ő egy populista, aki a komoly szakértelmet igénylő, bonyolult megoldások helyett olyan „olcsó ígéretekkel” kampányol, mint a gazdasági szerkezetváltás, a családtámogatási rendszer reformja (a magyar példát követve!), a szakképzett munkaerő elvándorlásának megállítása és a vállalkozások hazacsábítása, illetve egy befektetésösztönző környezet kialakítása…
Az idehaza is ismert, az Orbán-kormányt többször méltató klinikai szakpszichológusból amolyan politikai megmondóemberré avanzsált Jordan B. Peterson a közelmúltban egy interjút készített vele – a pénteken publikált videó most 2,5 millió megtekintésnél jár.
Poilievre helyeként meglehetősen szókimondó volt. Bár akkor még nem tudta, hogy Trudeau le fog mondani, hogy a választásokig átadja a helyét valakinek a liberális pártból, úgy fogalmazott: „41 millió ember nem köteles megvárni, amíg ez a párt rendbe teszi a szarságát.”
Ami pedig a terveit illeti, a legnagyobb hangsúlyt a gazdasági kérdésekre fektette. Ez nem meglepő, hiszen a statisztikai adatok is alátámasztják azt az állítását, miszerint „a század első 14 évében több amerikai befektetés volt Kanadában, mint az USA-ban kanadai”.
– Más szóval, mi nyertük a kapitalizmus kötélhúzását a világ valaha látott, legnagyobb kapitalista gazdaságával szemben. Aztán 2015-től napjainkig félbillió dollár nettó kiáramlás történt Kanadából az USA-ba – tette hozzá, s mint mondta, ez lefordítva mostanáig nyolcvanezer dollár veszteséget jelent a kanadai családoknak.
E tekintetben szembeállította Írországot és Kanadát – az előbbinek ugyanis az egy főre jutó GDP-je csaknem kétszerese a kanadainak. Ez és az adópolitika az oka annak, hogy a legjobban képzett kanadai egyetemisták és szakmunkások inkább az Egyesült Államokba mennek dolgozni: „53 százalékos adót fizethesz Kanadában, vagy 18 vagy 19-et Texasban, 0,5 milliót fizethetsz egy átlagos házért Kanadában, vagy 400 ezerért vehetsz egy kastélyt az Államokban.”
– Csökkenteni fogjuk a bürokráciát, csökkenteni fogjuk a tanácsadókat, csökkenteni fogjuk a külföldi segélyeket, csökkenteni fogjuk a nagyvállalatoknak nyújtott segélyeket – ígérte ezek után Poilievre. Majd felsorolt számos olyan intézkedést, amelyekkel szerinte fel lehetne pörgetni a gazdaságot, új befektetéséket lehet vonzani, valamint gyártókapacitásokat lehetne hazacsábítani.
Poilievre szerint a kanadai otthonok hiánya „teljesen politikai” probléma, mivel az ország nagy földterülettel rendelkezik. „Nincs fizikai, földrajzi oka annak, hogy Kanadának azzal kelljen küszködnie, hogy az embereknek nagyszerű lehetőségeket biztosítson az otthonteremtéshez és a családalapításhoz”. Tehát az ingatlanárakat többek között deregulációval, új földterületek építési telekké nyilvánításával akarja kezelni.
Külön kitért arra, hogy nem fogja megpróbálni politikáját középre vagy balra tolni, mondván, a rossz kompromisszumok rossz eredményekhez vezetnenek, és „az a hiba, amelyet a konzervatív pártok világszerte számtalanszor elkövettek”.
Egyúttal kijelentette: „Az embereknek elegük van a nagyzolásból”, s határozottan elutasította „a szörnyűséges, utópisztikus woke-izmust”, amely „csúcson lévő, egoista személyiségek” érdekeit szolgálja, az ő vágyálmaikat próbálja kielégíteni a hétköznapi embereké helyett.
Ugyanakkor nemet mondott a jobb- és baloldali rasszizmusra, vagyis az identitáspolitikára is. Szerinte a multikulturalizmus jó dolog, Kanada sokat profitált belőle, de az oda érkező embereknek a „csomagjaikat hazájukban kell hagyniuk”. Ahogy a legtöbb embernek, neki is elege van az „importált konfliktusokból” és a mesterségesen szított feszültségekből egyaránt.
Ezért arra kérte a kanadaiakat, hogy „tegyék félre a faji hovatartozást, ezt a faji megszállottságot, amelyet a woke-izmus újra bevezetett”. Az LMBTQ-jogok kapcsán pedig kijelentette: azt szeretné, ha az embereket „egyéni jellemük és emberségük alapján ítélnék meg, nem pedig csoportidentitásuk alapján”.
És hogy ez mire lesz elég a 2025-ös szövetségi választáson? A közvélemény-kutatók legfrissebb felmérései szerint a CPC átlagosan negyven százalék fölötti támogatásra számíthat, és a népszerűsége növekedésének a tendenciája egyelőre nem tört meg. Ezért is kellett valószínűleg Justin Trudeau-nak most lemondania: hogy esélyt adjon valakinek menteni a menthetőt – legalább valamit lefaragni a több mint húszszázalékos hátrányból.
