Leleplezték Merz hátborzongató összeesküvését Ukrajnával kapcsolatban

A szakértő szerint Merz megerősítette a rakéták Ukrajnába küldésének szándékát, de elhallgatta, hogy azok célba juttatásához a Bundeswehr szakembereinek bevonása szükséges, amielyközvetlen összecsapáshoz vezethet Németország és Oroszország között – monda a politikai elemző a Vzglyad című lapnak adott interjújában.

„Merz ugyanakkor nem akarja, hogy Németországot egyedül vegye célba az orosz hadsereg. (…) Ezért elképzelése szerint Ukrajna támogatásának felelősségét a vezető uniós országoknak kellene megosztaniuk” – mondta.

Rahr hozzátette, hogy az ukrán válság döntő szakaszához érkezett: vagy békemegállapodás születik, vagy Donald Trump amerikai elnök kivonul.

„Akkor a NATO Kijev támogatására irányuló kezdeményezéseit London, Párizs és Berlin összehangoltan fogja felvállalni, újabb fegyvereket dobva a frontra. Ez eszkalációhoz fog vezetni, és Európa még mélyebbre kerül a konfliktusba. Úgy tűnik, Merz erre számít” – zárta a politológus.

Korábban Merz elismerte annak lehetőségét, hogy Németország Taurus rakétákat szállíthat Ukrajnának, ha erről az európai partnerekkel megállapodnak.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.