Leszerelhetnek az ukrán katonák

Az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a BIHUS Info YouTube-csatornájának adott interjújában elmondta: „A mozgósítottakkal kapcsolatban, akik már régóta szolgálnak, teljesen megértem őket. Az emberek testileg és erkölcsileg is kimerültek, megértem, hogy nehéz. És nem vagyok a mától a végéig tartó szolgálat híve. De ahhoz, hogy a leszerelés kérdése megvalósíthatóként kerüljön napirendre, ehhez meg kell teremteni a feltételeket.”

Az elnöki hivatalvezető-helyettes vezetője elmondta, hogy Ukrajnában jelenleg is keresik a lehetőségeket, és próbálnak működő mechanizmust létrehozni a hadsereg további leszereléséhez. „De a társadalom megértése és segítsége nélkül ez nem reális. Nem tudunk nagyszámú mozgósított katonát leszerelni a front egyes szakaszainak meggyengítése révén. Tudjuk, hogy ez nem egészen egyezik a józan ésszel. Nos, ez így van, vagy talán tévedek? Megértem, hogy az emberek kimerültek” – jegyezte Palisza.

Az elnöki hivatalvezető-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a katonákat egyszerűen elbocsátani anélkül, hogy megteremtenénk a feltételeket lecserélésükhöz, helytelen. „Egyszerűen elengedni őket most, anélkül, hogy megteremtenénk a feltételeket a helyettesítésükhöz, helytelen. Minden tiszteletem azoknak, akik már a kezdetektől fogva szolgálnak” – zárta szavait Pavlo Palisza, vette észre a karpatalja.info.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.