Macron fogadta Trumpot és Zelenszkijt a Notre-Dame megnyitása előtt

MH/ MTI
2024. december 7. szombat. 22:23
Frissítve: 2024. december 7. 22:35

Donald Trump, akinek a november 5-i megválasztása óta ez az első külföldi útja, egyedül érkezett az Élysée-palotába, Volodimir Zelenszkij nem egészen egy óra múlva követte a vendéglátójukkal, Emmanuel Macron köztársasági elnökkel tartott, háromoldalú találkozóra – írta az AFP francia hírügynökség.

Trump és Zelenszkij, akik Trump megválasztása óta először találkoztak, megszorította egymás kezét, majd a három politikusról az Élysée-palota egyik szalonjában csoportkép készült, mielőtt megkezdték zárt ajtók mögötti tárgyalásukat.

A leendő amerikai elnök több alkalommal kinyilvánította, hogy elhatárolódik elődje, Joe Biden politikájától, aki nagymértékű támogatást nyújtott Kijevnek az Oroszországgal vívott önvédelmi háborújában. Trump a Kijevnek nyújtott katonai segélyre fordított dollármilliárdokat hevesen bírálva kijelentette, hogy „24 óra alatt megoldja az ukrajnai háborút”, azt viszont nem árulta el, hogyan.

Az Élysée-palotába érkezve Trump hangsúlyozta, hogy „kiváló kapcsolatokat” tart fenn a francia elnökkel, akivel kezet szorított az elnöki palota lépcsőjén.

„Isten hozta ismét” – mondta a 2017 óta hivatalban lévő Macron, aki Trumpot előző elnöksége (2017–2021) alatt már vendégül látta.

A tárgyalás után Trump és Zelenszkij a Notre-Dame-székesegyházhoz hajtatott, amelyet szombaton nyitnak újra a 2019. áprilisi tűzvész után öt éven át tartó restaurálási munkálatok után.

Magyar hírlap

Translate »