
Mint korábban lapunk is beszámolt róla, nemrég nemzetbiztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután az Atlantic nevű lap főszerkesztője, Jeffrey Goldberg bekerült egy olyan csoportbeszélgetésbe a Signal nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazáson, amely csoportban az amerikai kormányzat tisztségviselői beszélték meg a húszik elleni támadás részleteit.
Az incidens nagy port kavart, miután többen is jelezték, hogy a csoport megléte már önmagában biztonsági kockázatot jelent, a támadás részleteinek a megosztása pedig egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A beszélgetésnek köszönhetően Goldberg órákkal előbb tudott a támadásról és annak részleteiről. A kritikusok szerint nehéz lenne megmondani, hogy mekkora károkat okozhatott volna, ha az ország egyik ellensége kapott volna hozzáférést a beszélgetéshez.
Tegnap már többen felvetették Mike Waltz felelősségét, miután ő volt az, aki Goldberget hozzáadta a csoporthoz. Később aztán mind a szolgálatok vezetői, mind pedig Donald Trump támogatólag nyilatkozott Waltz hibája kapcsán, kiemelve, hogy az újságíró által megszerzett információk nem voltak titkosak, a műveletet sem veszélyeztették.
Donald Trump amerikai elnök szerint Waltz ugyan hibázott, de tanult belőle, és egy jó ember.
Waltz felelőssége kapcsán azonban voltak olyanok is – még a republikánusok közül is – akik nem túl megengedően nyilatkoztak a nemzetbiztonsági tanácsadó csúszásáról. Egy forrás például úgy fogalmazott: „a Fehér Házban jelenleg mindenki egy dologban biztos, hogy Mike Waltz egy idióta”.
„Vállalom a felelősséget”
Waltz a mai napon már, úgy látszik, igyekszik elébe menni a nagyobb botránynak, miután az eset kapcsán nemrég elismerte saját felelősségét. „Vállalom a teljes felelősséget. Én hoztam létre a csoportot” – nyilatkozta a politikus a Fox News számára.
Ezek mellett azonban Waltz továbbra sem tudott arra magyarázatot adni, hogy hogyan került Goldberg a beszélgetésbe. Ennek kapcsán a politikus szerint komoly nyomozás folyik, amelynek keretében Elon Musk segítségét is kérte.
Waltz annyit azonban elárult, hogy Goldberg helyett egy másik, meg nem nevezett egyént kívánt hozzáadni a csoporthoz.
Természetesen az még idő lesz, mire ki is derül, pontosan mekkora mértékű a kár, hiszen tegnapi meghallgatásuk alatt mind az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója, Tulsi Gabbard, mind pedig a CIA vezetője, John Ratcliffe tagadta, hogy titkosított iformációkat is megosztottak volna a csoportban. Ennek még később lehet következménye, hiszen mind a ketten tagjai voltak a csoportnak, a szenátusi meghallgatásuk során azonban a demokraták már jelezték, a teljes beszélgetést ki fogják kérni, vallomásukat pedig össze is fogják vetni a teljes leirattal.