Orbán Viktor szerint egy béke- és egy háborúpárti amerikai elnök van

Orbán Viktor szerdai vatikáni látogatását értékelve kiemelte: a vatikáni diplomácia és a Szentatya világról való gondolkodásának középpontjában a háború és a béke kérdése áll, tehát a „legjobb helyre mentem megerősítésért”.

Azt is mondta: azután hogy Ferenc pápa audiencián fogadta, találkozott a Vatikán miniszterelnökével és külügyminiszterével, akikkel a részben a nemzetközi ügyekről, részben a Vatikán és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól tárgyaltak, és „ahol azt a megnyugtató megerősítést kaptuk, hogy Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak római központjára is”. Nemcsak a béke ügyében, hanem minden olyan ügyben, ahol a katolikus egyház segítséget tud nyújtani – mondta, példaként említve az elesettek, az idősek, betegek gondozását, a fiatalok nevelését.

Hozzátette: a Vatikán és Magyarország között régóta kiváló az együttműködés. A rendszerváltás után létrejött egy államközi megállapodás a Vatikán állam és Magyarország között, amely rendezte a katolikus egyház helyzetét Magyarországon, és ezzel analóg módon rendezte aztán a többi protestáns egyház helyzetét is.

Két amerikai elnök

„Két amerikai elnök van” – szögezte le Orbán Viktor, a megválasztott és a jelenleg regnáló, aki nélkül ez a háború nem lenne. Amerika jelenléte az európai biztonságban kikerülhetetlen tény, az Egyesült Államok a szövetségesünk, viszont „a halál és pusztítás lehelete megüli a tájat itt is, szabadulni szeretnénk ettől”.

A kormányfő szerint az európai gyengeség minden jele megjelent, rendezni kell majd Európa biztonságának kérdését és helyzetét a háború után. Európa katonai értelemben rendkívül gyenge, még az oroszokkal szemben sem ütőképes az európai haderő szerinte.

Az ukránok rossz stratégiát választottak

Az egyik amerikai elnök békepárti, a még hivatalban lévő elnök háborúpárti, sorosista, aki fokozni szeretné a háború mértékét. A miniszterelnök szerint 2022 áprilisában az ukránok angolszáz nyomásra rossz stratégiát választottak, nem kötöttek tűzszünetet, és most olyan „remek tanácsokat kapnak Amerikából”, mint az, hogy vigyék le a sorozás korhatárát 18 évre.

Oroszország megváltozott, ebben a háborúban nagyon megerősödött, Ukrajna is megváltozott, nagyon meggyengült, és kiderült, hogy Európa katonai értelemben rendkívül gyenge, még annyi eszközünk sincs, lőszerünk sincs, ami egyébként egy oroszokkal megvívandó konfliktus esetén szükséges lenne, pénzünk sincs a háborúzáshoz – fogalmazott a kormányfő. Szavai szerint „az európai gyengeség minden jele megjelent”, így a háború után egy egész Európát érintő „újrarendezésről”, egy biztonságunkat garantáló, Amerika helyét is kijelölő megoldásról kell gondolkodni; a miniszterelnök a következő egy-két év feladatának nevezte ennek a bonyolult és hosszú tárgyalássorozatnak a lefolytatását.

Brüsszel ellenzéke vagyunk

Beszámolt arról Orbán Viktor, hogy a migráció témájáról is tárgyalt Giorgia Melonival, Olaszország miniszterelnökével. Ebben a témában egyetértés van a felek között, a migráció problémát nagyobb keretbe kell helyezni, mivel Brüsszelben egy nagykoalíció jött létre az EPP és a baloldali pártok között. Ennek mi az ellenzéke vagyunk – szögezte le a miniszterelnök.

„Egy új többséget kell felépítenünk Brüsszelben” – mondta Orbán Viktor, s miután kudarcra van ítélve a mostani brüsszeli politika, így idővel többségben leszünk.

„Ki fogunk állni magunkért, és küzdeni fogunk Magyarország szuverenitásáért és a magyar emberek érdekéért – jelentette ki a miniszterelnök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelben azon dolgoznak, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amely végrehajtja Brüsszel politikáját. – Át akarnak állítani bennünket, magyarokat a brüsszeli kormány oldalára, de az ellentétes Magyarország érdekével, ezért mi nem állunk át oda.”

A kormányfő úgy fogalmazott: „ha nem megy szép szóval, akkor megy politikai harc árán”. Azt mondta: ennek a lenyomata az, hogy Ursula von der Leyen és Manfred Weber Magyarországra nem partnerként, még csak nem is ellenfélként, hanem ellenségként tekint. Meghozták a maguk döntését: kormányváltást akarnak Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor.

Magyar hírlap

Translate »