Rettegnek az ukrán tűzszünettől

Észtország, Lettország és Litvánia aggódik, hogy Moszkva nem áll meg Ukrajnánál, ha a Trump-adminisztráció tűzszüneti megállapodást köt. A balti államok arra figyelmeztetnek, hogy a Kreml már előkészítette terveit a katonai gyártás növelésére és további csapatok mozgósítására a határaik mentén. Mindannyian értjük, hogy amikor a háború Ukrajnában leáll, Oroszország nagyon gyorsan átcsoportosítja erőit. Ez azt jelenti,…

Részletek

Biden választási gyűlésen is megerősítette, hogy nem lép vissza

MH/MTI 2024. július 6. szombat. 5:07 Az amerikai elnök és a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje a Wisconsin állambeli Madisonban az elnökjelölti versenyre vonatkozó kérdésekre választ adva úgy fogalmazott, hogy „indulok, és újra győzni fogok”. Megállapította, hogy vannak, akik ki akarják szorítani a jelöltségből, amire megismételte, hogy marad a versenyben. A kampányeseményen összegyűlt támogatói előtt…

Részletek

Biden megegyezett Kínával

Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya beleegyezett abba, hogy három Kínában tartózkodó amerikai állampolgárt szabadon engednek három, az Egyesült Államokban tartózkodó kínai állampolgár szabadságáért cserébe – jelentette a Politico című lap fehér házi forrásra hivatkozva. „David Swidan, Kai Li és John Leung szabadon bocsátása a Fehér Ház és a Külügyminisztérium kínai kollégáikkal folytatott intenzív megbeszélések…

Részletek

Trump: Jól kijöttem Putyinnal, Orbán pedig briliáns fickó, akit nagyon tisztelek

Trump többször is azt állította, hogy 24 órán belül képes lesz véget vetni az ellenségeskedéseknek Kijev és Moszkva között, ha ismét elnök lesz. Biden elnök vezetése, illetve annak hiánya az egész világot “zűrzavarba” sodorta – panaszolta a Fox News műsorvezetőjének, Sean Hannitynek adott csütörtöki interjújában. “A történelem legrosszabb elnökünk van” – mondta. Utalt arra, hogy…

Részletek

Dánia kiképzésre küldené katonáit Ukrajnába

MH/MTI 2025. április 16. szerda. 13:37Frissítve: 2025. április 16. 13:38 Elmondása szerint fegyvertelen dán katonák azért mennének Ukrajnába, hogy tanuljanak az ukrán katonáktól, különösen a drónokkal folytatott hadviselés terén szerzett tapasztalataikból. A nyáron kezdődő kiképzésen részt vevő dánok a tervek szerint távol maradnának a frontvonalaktól, valószínűleg csak nyugat-ukrajnai kiképzőközpontokban tartózkodnak majd – mondta el a…

Részletek

Donald Trump ismeretlen nyelvekkel riogatja az amerikaiakat

Trump eddig a mexikóiakat állította be erőszaktevőknek, kábítószer-kereskedőkkel és bűnözőkkel azonosította őket, most azonban behozott egy új elemet: azzal riogat, hogy ismeretlen nyelveket vezetnének be az Egyesült Államokban. A múlt hónapban, a Washington D.C. közelében tartott Konzervatív Politikai Akció Konferencián nagy tömeg előtt beszélve Trump kifejezte aggodalmát az országba behatoló nyelvek miatt, hangsúlyozva, hogy nincs…

Részletek

Így érez az oroszok iránt Zelenszkij

A Le Figaro című francia napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban Zelenszkij a háború 2022. februári eszkalálódása óta a három legfontosabb pszichológiai hajtóerő egyikeként jelölte meg ezt az érzelmet. Zelenszkij elmondta, hogy gyűlöli „az oroszokat, akik annyi ukrán állampolgárt megöltek”, hozzátéve, hogy ezt a hozzáállást háborús időkben megfelelőnek tartja. További motivációi között szerepelt a nemzeti méltóság…

Részletek

    Washington Post: Orbán Viktor az amerikai jobboldal példaképévé vált

    Orbán Viktor a jobboldali mozgalom egyik példaképévé vált az Egyesült Államokban az elmúlt években – állítja a liberális Washington Post. Bár az amerikai napilap cikkében végig becsmérlő hangnemben ír a magyar miniszterelnökről, az elemzés tagadhatatlan tényként állapítja meg, hogy Orbán Viktorra követendő példaként tekintenek a republikánusok. Ennek alátámasztásaként kiemelik, mekkora sikert ért el az amerikai jobboldal éves…

    Részletek

    Ettől ideges a gall főkakas

    LMA 2025. március 18. kedd. 11:59 Megveszekedett baromnak nevezte állítólag egy népes háttérbeszélgetésen Emmanuel Macron azt, aki kitalálta, hogy egy ember csak kétszer lehet Franciaországban elnök. A politikus háborgása érthető, hiszen minden, küldetéstudattal rendelkező ember (más olvasatban: futóbolond) eleve feltett életképlete az, hogy az ő gondolatai és meglátásai a leghelyesebbek a világon, s azokat a…

    Részletek

    „Jó, hogy Trump ezt mondta”

    Szerinte az amerikai elnök kijelentése, miszerint a Szovjetunió segített Amerikának győzni a fasizmus felett a második világháborúban, Trump „értelmes álláspontját” mutatja, amely eltér a Nyugaton elterjedt nézetektől – írja a Lenta.ru. Arról a kijelentésről van szó, amelyet Trump a Truth Social nevű közösségi hálózatán tett. Akkor az amerikai elnök megjegyezte, hogy az amerikaiaknak nem szabad…

    Részletek
    Translate »
    Amerikai elnökválasztás 2024
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.