Orbán Viktor a Mandinernek adott év végi interjújában is kitért arra: az Egyesült Államok elnökválasztásának eredménye az európai folyamatokra is kihatással lesz. Új helyzet áll elő Brüsszelben is, a tengeren túli változások az Európai Uniót minimum finomhangolásra késztetik. Ennek már látszanak is a halovány jelei, igaz, nem a progresszívek kezében leledző központi vezetés, sokkal inkább egyes tagállamok esetében. Az olaszok nevében például Giorgia Meloni miniszterelnök fejezte ki támogató hozzáállását a Fehér Ház leendő új lakója irányában, magyar kollégájának álláspontja pedig ugyebár régóta ismert.
Igaz, a német és a francia vezetők épp saját kormányválságukat kénytelenek menedzselni, a leginkább a távozó amerikai adminisztráció kottájából játszó EP-mainstream pedig korrupciós botrányok miatt kénytelen magyarázkodni. Komoly változások érlelődnek, Orbán Viktor pedig a helyzetet – az elmúlt időszak választási eredményeit is citálva – úgy írta le, hogy a virtigli liberálisok visszaszorultak brüsszeli sáncaik mögé. Ahogy ő fogalmazott: Mordorba.
A mérleg egyre inkább a szuverenista patrióták irányába billen, Donald Trump pedig szintén ezt a vonalat viszi.
Háborúk és ideológiai, „nevelő” célzatú kioktatások helyett béke és pragmatikus együttműködések, a win-win jegyében – valahogy így lehet összefoglalni a formálódó világpolitikai menüsort. Nyilván az új felállás is tartogat kihívásokat a versenyképességi gondokkal küszködő Európa, ahogy benne az új szövetségessel gazdagodó, a világ valamennyi irányába nyitott Magyarország számára.
Az azonban egyre inkább körvonalazódik, hogy a gender, a háború és a migráció kérdésében szinte az elvakultságig vonalas, Ursula von der Leyen és Manfred Weber által fémjelzett erőközpont teret veszíthet, akár már a közeli jövőben.
Ha úgy tetszik, Brüsszel ellenzéke kezd csatákat nyerni, egyúttal látványosan növelni a befolyását a folyamatokra. Már amennyire ez lehetséges.
A magyar miniszterelnök szerint mindez azért valahol törvényszerű folyamat is, hiszen a nemzetállami léthez ragaszkodó irányzata társadalmak valós igényeire és értékeire rezonál. Az embereknek kezd elegük lenni a nemváltoztató irányzatokból, a végletekig hajszolt háborúból és az egyre több konfliktust generáló bevándorlásból. Azt sem díjazzák, ha más földrészekről, esetleg egy formálódó kvázi-birodalmi központból diktálják nekik, mi a helyes, s mit kell gondolni családról és hazáról. Pontosabban: mit nem szabad.
Kétségtelen ugyanakkor: az Európai Parlamentben és a különböző sóhivatalokban ez a gondolat továbbra is ellenzékben van.
A hatalmi rend azonban mindenképp megborult, a változást szinte tömegek óhajtják.
Még ha ez az idei záró uniós csúcson nem is lett közös álláspont. Amit a soros elnökség megtehetett, megtette.
Különös, ám aligha jelentéktelen, s mindenképp árulkodó mellékzönge, ami most Lengyelországban zajlik. Egy varsói kormánytag épp Magyarországnak üzente meg, hogy az úgynevezett jogállamiság szempontjából csakis akkor leszünk rendben, ha kormányváltás lesz. Mindezt egy olyan országból vetik fel, ahol épp mentelmi joggal védett politikust tartóztatnak le, bírákat nyomasztanak vagy figyelmen kívül hagyják az alkotmánybíróság vonatkozó döntését. Bagoly mondja verébnek, mondhatnánk.
Ezt az ismerős tónust persze kifejezetten díjazzák az uniós előkelőségek, ki tudja, meddig. És valójában miért.
