Radikális fordulatot hozhat Trump beiktatása

MH/ MTI
2025. január 22. szerda. 16:27

Elemzésüknek szerdán az MTI-hez is eljuttatott összefoglalójában kiemelték: ez a belpolitikán túl arra is igaz, hogy az USA miként viszonyul majd az új multipoláris világrendhez.

Úgy fogalmaztak, ez a politikai változás nem hagyja érintetlenül Latin-Amerikát sem, sőt az Egyesült Államok várhatóan kiemelt figyelmet fordít „hátsó udvarára”, ami a „világrendszerváltással” kapcsolatos folyamatok egyik terepe lesz.

Az Alapjogokért Központ szerint az új kormányzat igyekszik majd megfékezni Kína előretörését a térségben, határozottabban fog fellépni az autoriter, kommunista rezsimek és a transznacionális szervezett bűnözés ellen. A tömeges migrációt annak eredőjénél igyekszik majd megállítani, ami az egész kontinens biztonságáról komoly vitát indíthat el – tették hozzá.

Kitértek arra, hogy az Egyesült Államok új külpolitikájában döntő szerepük lesz azoknak a latin-amerikai régióra szakosodott, gyakran spanyol ajkú vezetőknek, akik arról is megvannak győződve, hogy az Egyesült Államok szempontjából kiemelt jelentőségű a térség.

Trump visszatérése a Fehér Házba a „világrendszerváltás” közepette a „patrióták korszakát” hozza el a nyugati világba, és ez más országokban is változásokat eredményezhet – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.