LMA
2025. április 7. hétfő. 7:02
Jelenleg durván kilencszázezer főt tesz ki az ukrán haderő, s ennek a létszámnak jelentős része nem is harcol, hanem – úgymond – a hátországban pihen (más olvasatban: dekkol) vagy éppen készenlétben áll a fehérorosz határon. Moszkva ennek durván a másfélszeresét vonultatja föl a fronton, s így egyértelmű magyarázatot kapunk arra, hogy – gyakorta mesés és költői – veszteségek ellenére is miért nyomulnak előre folyamatosan.
Régi kritika Kijevvel szemben, hogy miért nem küldi frontra a 18-25 év közötti korosztályokat. A hivatalos magyarázat erre az, hogy Zelenszkij és csapata nem óhajtja kivégezni az ország jövőjét – de létezik egy olyan olvasat is, mely szerint nem óhajtják a saját gyerekeiket a húsdarálóba dobni. A jelenleg hatalmon lévő ukrán elit utódai ugyanis döntő részt pont abba a szeletbe esnek, melyeket eddig látványosan elkerült a bevonulás réme…
Ukrajna demográfiai atlaszát ma mindennek lehet nevezni, csak csodásnak vagy előremutatónak nem. Míg 1992-ben a lakosság 53 millió fő körül járt, addig ez 2021-re 42 millióra csökkent – 2023-ban pedig már csak 37 milliót tett ki. Külön keserű pirula, hogy ebből a tételből alig 30 millióan laknak a Kijev által ellenőrzött részeken – s Nyugat-Európából pedig 1,1 millió hadköteles férfi nem igazán akar belfutni a biztos halál ölelő karjaiba.
S e halmazon túl pedig akad még összesen hatmillió, aki szintén lelépett.
Az orvosok, mérnökök és szellemi elit nagy része már vagy meghalt vagy szintén a háta mögött hagyta az államot. Több millió ember döntését igazolják a friss felmérések: e szerint az emigráltak úgy hatvan százaléka nem is akar oda visszatérni soha az életben, s a fennmaradók nagy része is bizonytalanul látja a kérdést..
A nyugati sajtóorgánumok 34 000 fős veszteségével szemben a valóságban minimum 300-350 ezer ukrán katona esett el, s további több százezer sebesült meg a frontvonalon. Ezen túl ezreket, köztük gyerekeket deportáltak Oroszországba a megszállt területekről. Drámai módon tűnt el az utánpótlás: az 1980-as években hétszázezer, 2015 körül félmillió, a háború előtti átlagosan háromszázezer, míg korunkban százhetvenezer az újszülöttek száma – a halálozási ráta pedig megállíthatatlanul növekszik.
Az ENSZ hosszú távú népesség-előrejelzése alapján az állam lakossága 2100-ban már csak 15 millió fő körül lesz, de még a kincstári módon optimista Ukrán Demográfiai Intézet szerint sem haladják meg 2037-re 30 millió főt. S utóbbi ugye azt feltételezi, hogy a sok millió külhoni polgár majd mind szépen hazatér a korrupcióba és a romok közé, s ott nekiáll házasodni, családot alapítani.
Halvány reménysugár lehet, hogy a tapasztalatok szerint a háborúk idején rendre kevesebb, majd utána több gyermek jön a világra. Az anyák ugyanis – így a statisztikusok és történészek – kivárják, amíg a helyzet békésebbé válik. Ha így történik, ez javíthat a helyzeten. Tegyük hozzá rögvest: látszólag. A reprodukciós ráta ugyanis ma 0,6 s akkor sem lenne szebb a képlet, ha e mutató váratlanul a duplájára, azaz a 2022-es állapotra hízna „vissza”.
Oka ennek pedig az, hogy az 1,2-es szorzat sem elgegendő az elnéptelenedés annulálására.
Korábban többször utaltunk rá, az ukrán egészségügy már most is túltelített, s ha vége lesz a harcoknak, akkor borítékolhatóan katasztrófa vár rá. A konkrét fizikai sebekkel és elképesztő pszichológiai traumákkal küzdő százezernyi hazatérő veterán mindennapi, a békébe való beilleszkedéshez kellő szükségleteinek kielégítése érdekében a teljes rendszert meg kell(ene) reformálni. Ám erre a velejéig korrupt rendszerben vajmi kevés a remény.
Pedig égető szükség (volna) efféle lépésekre, hiszen csak így kerülhetőek el a jövőbeni családirtások, kocsmai gyilkosságok, drogos/alkoholos fővel elkövetett véres bűncselekmények…
S kár lenne tévedni: utóbbi pont olyan fontos, mint a – sajnálatosan nem létező – háború utáni ukrán nemzeti és családpolitika.
