Ukrán nyomra bukkanhattak a Donald Trump ellen elkövetett merénylet ügyében

A Másik Ukrajna mozgalom honlapján közzétett megszólításban Medvedcsuk megjegyezte, hogy Trump többször is kijelentette, hogy képes békét hozni Ukrajnába. A béke azonban a hatalom elvesztését jelenti „Zelenszkij náci rezsimje és a Biden-adminisztrációból származó amerikai kezelői részéről” – hangsúlyozta a politikus. Értékelése szerint a kijevi rezsim és az amerikai kurátorok éppen emiatt, valamint azért, mert el…

Részletek

Cordon sanitaire

Ez igen. Ez már teljesítmény. Van benne bátorság, szellem, spiritusz, kakaó, hiszen már-már nyelvújító, és akár Kazinczyék barátja, harcostársa is lehetett volna a dolgozat szerzője. Hogy ki a valódi szerző, jószerivel nem tudható, ám annyi bizonyos, aligha ugyanannak az embernek a dolgozatát – nem szakdolgozatát – jegyzi most sajátjaként Gyurcsány Ferenc a Facebookon, aki korábban…

Részletek

„Az elnökválasztási küzdelem során világossá vált, hogy Trump élete veszélyben forog”

MH/MTI 2024. július 14. vasárnap. 13:45Frissítve: 2024. július 14. 14:41 „Oroszország mindig is elítélte, és mi is határozottan elítéljük erőszak minden megnyilvánulását a politikai küzdelem során” – mondta Peszkov. A szóvivő szerint az elnökválasztási küzdelem során világossá vált, hogy Trump élete veszélyben forog. „Miután számos kísérlet történt arra, hogy Trumpot eltávolítsák a politikai színtérről, előbb…

Részletek

Joe Biden választási stábja felfüggeszti kampányvideói vetítését

MH/MTI 2024. július 14. vasárnap. 11:53Frissítve: 2024. július 14. 12:23 Az elnök a politikai erőszak megszüntetésére szólított fel. Hangsúlyozta: „Amerikában nincs helye az ilyen jellegű erőszaknak. Ez beteges” – mondta, hozzátéve, hogy alaposan tájékozódott az ügyben, és tervezi, hogy beszélni fog Trumppal. „Mindenkinek el kell ítélnie a történteket” tette hozzá. A 81 éves elnök a…

Részletek

Zelenszkij elnézi, hogy Joe Biden Putyinként mutatta be

Joe Biden amerikai elnök csütörtök este újabb nyelvbotlást produkált, amire még sokáig emlékezni fogunk, hiszen Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt „Putyin elnökként” mutatta be, azonban Zelenszkij hajlandó elnézni ezt a hibát is – írja a Mandiner. A lap idézte a Joe Biden amerikai elnök csütörtök este megrökönyödést kiváltó mondatát, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Putyin elnökként…

Részletek

Ez a Biden-idézet sem öregedett jól

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke Joe Biden feltehetőleg magyarázkodásra kényszerül majd, miután egy, a Politicón megjelent cikk szerint olyan hangfelvételekről ír, amelyeken az elnök Donald Trump célkeresztbe állításáról beszél – szúrta ki a Mandiner. A szombati kampánygyűlésen merénylet érte Donald Trumpot, aki azóta már ki is engedtek a kórházból, az elkövetőt pedig a titkosszolgálat emberei…

Részletek

Biden: Mindenkinek el kell ítélnie a történteket!

MH/MTI 2024. július 14. vasárnap. 6:26Frissítve: 2024. július 14. 6:36 A hivatalban lévő államfő újságírók előtt, Delaware állambeli otthonában tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy erőszaknak nincs helye Amerikában. Egyúttal köszönetet mondott a titkosszolgálat embereinek a gyors beavatkozásért. Joe Biden azt is közölte, hogy szeretne beszélni Donald Trumppal, lehetőleg még helyi idő szerint szombat este. Hozzátette, a…

Részletek

Mesterlövész támadt Donald Trumpra

MH/MTI 2024. július 14. vasárnap. 6:10Frissítve: 2024. július 14. 6:34 Butler megye kerületi ügyésze arról adott tájékoztatást, hogy a közönségből egy ember meghalt, egy másik válságos állapotban került kórházba. A támadó is életét vesztette, a titkosszolgálat emberei lőtték le. A Pennsylvania állambeli Butler megyében, Butler település közelében tartott nagygyűlésen az elnökjelölt beszédének megkezdése után mintegy…

Részletek

Kreml: Elfogadhatatlanok Biden Putyinra tett megjegyzései

MH/ MTI 2024. július 12. péntek. 17:22Frissítve: 2024. július 12. 17:33 „Továbbra is teljességgel elfogadhatatlan és megengedhetetlen magatartásnak tartjuk egy államfő részéről, hogy ilyen tiszteletlen megjegyzéseket tegyen más államok vezetőire” – nyilatkozott Peszkov. „Ez olyasmi, amire felfigyelünk, és ami számunkra teljesen elfogadhatatlan” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezek a kiszólások nem vetnek jó fényt az…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.