Putyin kész előfeltételek nélkül tárgyalni Ukrajnával

„A mi javaslatunk, amelyet Putyin elnök hangoztatott, a közvetlen tárgyalások megkezdése, előfeltételek nélkül. A tűzszünetet ebben a helyzetben előfeltételnek tekintjük” – mondta Lavrov egy sajtótájékoztatón. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Steve Whitkoff amerikai elnöki különmegbízottal folytatott megbeszélésen megerősítette az orosz fél készségét arra, hogy előfeltételek nélkül tárgyaljon Ukrajnával – közölte korábban Dmitrij Peszkov, az orosz…

Részletek

A háború lezárásáról egyeztettek a britek és az amerikaiak

MH/MTI 2025. április 29. kedd. 19:09 Az ukrajnai háború tartós lezárására irányuló amerikai lépésekről egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és David Lammy brit külügyminiszter kedden, nem sokkal az amerikai–orosz hasonló témájú külügyminiszteri telefonbeszélgetést követően – közölte Tammy Bruce washingtoni külügyi szóvivő. Az amerikai külügyminisztérium bejelentése szerint a két vezető megbeszélésének középpontjában az elmúlt napokban lezajlott…

Részletek

Ukrajnában járt az orosz tárgyalásokat vezető Kirill Dmitrijev testvére

A hírt több forrás is megerősítette, akik közül mindegyik állította, hogy Natalia Dimitrijeva amerikai útlevélel lépett be Ukrajna területére február 8-án. A látogatás nem volt túl hosszú, ugyanis a határőrség információi alapján Dimitrijeva még 12-én el is hagyta az országot. A dátum azonban nem véletlen a szakértők szerint, hiszen éppen ezután kezdődtek meg az amerikai-orosz…

Részletek

Lukasenka szerint az ukrán fiatalok náci zászlókat lengetnek

Ukrajnában és a balti államokban a fiatalok a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével náci zászlókat lengetnek, de Oroszország és Fehéroroszország nem hallgathat – mondta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. „Ma a balti országokban és Ukrajnában a fiatalok az SS-divízió zászlóit lengetik, fasiszta hóhéroknak állítanak emlékműveket, és mindezt a Nyugat többi részének hallgatólagos beleegyezésével. (…) De nem szabad hallgatnunk,…

Részletek

Orosz csapatok sorakoznak a finn és norvég határon

Mire készül Oroszország? Amíg mindenki az ukrán frontra koncentrál, addig Oroszország jelentős katonai erőket koncentrál a NATO-tagállamok – különösen Finnország és a balti országok – határainál. A The Wall Street Journal jelentése szerint Moszkva felkészül egy esetleges katonai konfliktusra a szövetséggel. 2024-ben Oroszország újraaktiválta a Leningrádi Katonai Körzetet, amely az új NATO-ellenes katonai struktúra központja…

Részletek

Több európai vezető is hirtelen lemondta május 9-i kijevi útját

Több európai vezető, köztük Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz valószínűsíthetően leendő német kancellár nem kíván május 9-én Kijevbe utazni, ahová Ukrajna korábban meghívta őket – írja a Politico. „Ukrajna meghívta az európai vezetőket egy május 9-i csúcstalálkozóra, hogy ellensúlyozza a moszkvai győzelmi parádé képét. Donald…

Részletek

A Fehér Ház nekiment az Amazonnak

Újságírói kérdésre válaszolva a Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt egyértelmű politikai lépésként értékelte, hogy az Amazon hamarosan láthatóvá teszi, hogy mennyit változtattak árain a Donald Trump amerikai elnök által kivetett vámok – írja a BBC. A sajtótájékoztató keretében elhangzott kérdés arra vonatkozott, hogy mi a kormányzat álláspontja azzal kapcsolatban, hogy az Amazon alapítója és vezére,…

Részletek

Zelenszkij részben elfogadhatja a tűzszüneti javaslatot

Volodimir Zelenszkijt „mindkét oldal szorongatja”, de lehet, hogy részben elfogadja a tűzszüneti ajánlatot, hogy elkerülje a „diplomáciai patthelyzetet” – mondta Lee Hae-young, a dél-koreai Hanshin Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora. Oroszország Vlagyimir Putyin elnök döntése szerint tűzszünetet hirdet a Győzelem 80. évfordulójának napjaira: május 7-ről 8-ra nulla órától május 10-ről 11-re nulla óráig. Erre az…

Részletek

Trump szerint Ukrajnát hamarosan szétzúzzák

„Úgy gondolom, hogy megmentem ezt az országot. Hiszem, hogy ezt az országot nagyon hamar szét fogják zúzni. Nézzünk szembe a tényekkel” – mondta az amerikai vezető a kiadványnak adott interjúban. Trump emlékeztetett arra, hogy első elnöki ciklusa alatt „adta” Kijevnek a Javelin páncéltörő irányított rakétákat. Azzal is egyetértett, hogy Ukrajna még több területet veszíthet a…

Részletek

Ki jár jól azzal, ha Trump kivonul a békefolyamatból?

„Lehetséges, hogy a mindenben a merkantilizmusáról ismert Trump arra a következtetésre jutott, hogy Amerikának ebből nem származik előnye. Lehet, hogy az USA már nem törekszik a békére Ukrajnában, mert nem akar ott jelen lenni. Ez jó hír lehet a Kreml számára” – áll az The National Interest anyagában. Trump április 18-án azzal fenyegetőzött, hogy kivonul…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.