A Rada szerint vége az ukrajnai háborúnak

„Valójában Ukrajna mindenbe beleegyezik. A verbális játszmákat pedig kizárólag azért játsszák, hogy valahogy megőrizzék az arcukat. Az ellenállás látszatát keltik azzal szemben, amelyet már eldöntöttek, és amiben megállapodtak” – írta. A politikus megjegyezte, hogy az Ukrajna által hangoztatott feltételeknek semmi közük Zelenszkij hangzatos kijelentéseihez a feltételezett győzelemről a földön és a levegőben, a NATO-hoz való…

Részletek

Szánthó Miklós a CPAC-en: Az ukrajnai háborúnak vége lesz, a woke elleni harcnak nem

Szánthó Miklós beszédében rámutatott: „Az USA-ban Trump hivatalba lépéséig évtizedes vezetési válság volt, ahogy a mai napig még mindig van Európában.” A vezetés és a vízió hiánya pedig mindenhol rendszerszintű összeomláshoz vezetett gazdasági, politikai és biztonsági téren egyaránt. Megjegyezte, hogy „a USAID csak az egyik feje a liberális „woke-hidrának”: „a baloldal geopolitikai manipulációs gépezete Hollywoodon,…

Részletek

A női sportok elleni háborúnak vége

MH/MTI 2025. február 6. csütörtök. 14:14Frissítve: 2025. február 6. 14:18 Trump a Fehér Ház honlapján megjelent rendeletben leszögezi, hogy annak a célja az, hogy „a nők és lányok lehetőségeinek megvédjék, hogy a sportban biztonságos és tisztességes körülmények között versenyezhessenek”. Az elnök a dokumentumban felidézte: „Az utóbbi években számos oktatási intézmény és sportegyesület engedélyezte, hogy férfiak…

Részletek

Trump eldöntötte, meddig kell véget érnie az ukrajnai háborúnak

Donald Trump amerikai elnök száz napot adott Keith Kellogh ukrajnai különmegbízottnak az ukrán konfliktus megoldására. Ugyanakkor szinte senki sem hiszi el, hogy sikerülni fog, főleg az orosz fél – írja a The Wall Street Journal. Az újság a különmegbízott egykori kollégáiból származó forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy nagy valószínűséggel Kellogg fogja megtenni az első lépéseket…

Részletek

Trump ultimátummal vethet véget az orosz-ukrán háborúnak

Ha Trump nyer, úgy érheti el a békét, hogy mindkét félnek ultimátumot ad ki. Ami Ukrajnát illeti, az amerikai támogatás csökkentésével tárgyalóasztalhoz szorítaná Volodimir Zelenszkij elnököt. Oroszországot pedig pont az ellenkezőjével fenyegethetné: az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás bővítésével és egy kemény gazdasági háborúval Oroszország ellen – olvasható a cikkben. A szerző úgy véli, hogy egy…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.