A világ legfontosabb telefonhívása után

A Fehér Ház közleményében azt írta, hogy Trump és Putyin „a béke és a tűzszünet szükségességéről beszélt az ukrajnai háborúban”. A közlemény szerint mindkét vezető egyetértett abban, hogy ennek a konfliktusnak tartós békével kell véget vetni. A vezetők megállapodtak abban, hogy a béke felé való elmozdulás az energetikai és infrastrukturális tűzszünettel, valamint a Fekete-tengeri tengeri…

Részletek

Menczer szerint Trump hivatalba lépésével Brüsszel válik a legfontosabb harctérré

Menczer Tamás szavai szerint amióta a békepárti Donald Trump jelezte, le akarja zárni az orosz-ukrán háborút, a háborúpárti demokraták az Egyesült Államokban és a háborúpártiak Brüsszelben mindent megtettek és megtesznek most is azért, hogy nehezítsék a helyzetet, mélyítsék, szélesítsék a háborút, hogy az amerikai elnöknek a lehető legnehezebb legyen békét teremtenie. Így például 2024 végén…

Részletek

Még Biden sem tudta, hogy egyik legfontosabb minisztere kórházban van

MH/MTI 2024. január 7. vasárnap. 6:58 Lloyd Austin ezt szombaton kiadott közleményében jelezte, öt nappal azt követően, hogy kórházba került, amiről értesülések szerint Joe Biden elnököt sem informálták. A védelmi miniszter kiemelte, hogy a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget, és a jövőben jobb munkát végez majd e téren, ugyanakkor azt is írta, „ez része volt…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.