Kirobbant a nyugati világ legnagyobb korrupciós botránya

A kormánybiztos a lapnak arról beszélt: az új amerikai kormány belekezdett a Biden-kormányzat elhibázott baloldali politikáinak és korrupciós gépezetének felszámolásába és az állami pazarlás megnyirbálásába is, amit Donald Trump elnök elsősorban Elon Muskra bízott. Amikor elkezdték feltárni, hogy valójában milyen projektekre költött az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség, a USAID, „kirobbant a nyugati világ legnagyobb korrupciós…

Részletek

Legnagyobb riválisa is beállt Donald Trump mögé

Haley leszögezte: Donald Trumpot milliók imádják és utálják, és vannak milliószám olyanok is, akik ambivalensen viseltetnek iránta. „Tetszik nekik sok minden abból, amit elnökként tett, és egyetértenek a politikája zömével. De nem szeretik a hangnemét és nem tudják támogatni a kihágásait, mint például a viselkedését 2021. január 6-án” – írja Haley, aki szerint ez a…

Részletek

Trump: Orbán Viktor kemény, okos ember és a legnagyobb tiszteletnek örvend

Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje, volt elnök és Kamala Harris, a demokraták elnökjelöltje, jelenlegi alelnök csapott össze az elnökjelölti vitában az Amerikai Egyesült Államokban. A vita egyik részében hatalmas elismerés érte hazánkat és a magyar miniszterelnököt. Donald Trump Orbán Viktort idézte. Orbán Viktor az egyik legnagyobb tiszteletnek örvend, erős embernek nevezik – mondta Trump, aki…

Részletek

Nógrádi György: Realitás, hogy Orbán Viktoréké lesz majd a legnagyobb jobboldali pártcsalád az EU-ban

Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő a Hír TV Napindító című hétfői műsorában a francia választásról, az Orbán Viktor és szövetségesei által látrehozott EP-frakció esélyeiről és az amerikai választásról is beszélt. A biztonságpolitikai szakértő kérdésre válaszolva a műsorban például rámutatott: „az Európai választók 25 százaléka szavazott a Néppárttól jobbra lévő erőkre.” Mint kifejtette: már Salvini is támogatja…

Részletek

Trump: Zelenszkij a történelem egyik legnagyobb üzletkötője

Egy szombati, az ohiói kampánygyűlésen Trump megosztotta nézeteit arról is, hogy dollármilliárdos támogatást nyújt Kijevnek. A volt elnök megismételte korábbi elképzelését, miszerintAmerikának pénzt kellene kölcsönadnia Kijevnek ahelyett, hogy egyszerűen adományoz. “Kölcsön kellene adnunk nekik a pénzt, nem pedig küldeni nekik, hogy ha sikerül nekik – óriási esélyekkel szemben – fizessék vissza nekünk” – mondta Trump….

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.