Starmer ragaszkodik ahhoz, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába

Starmer közölte: London célja egy „hajlandók koalíciója” nevű, többnemzetiségű egység felállítása, amely a jövőbeni esetleges békemegállapodás után Ukrajna légterének, kikötőinek és határainak védelmét látná el. A brit kormányfő kijelentette, hogy nem bízik Vlagyimir Putyinban. Mint mondta, biztos benne, hogy az orosz elnök arra fog törekedni, hogy Ukrajna védtelen maradjon a fegyverszünet után, mivel ez lehetőséget…

Részletek

Starmer Trump lelkére akar beszélni

A lap szerint Starmer január végére vagy február elejére tervezett washingtoni látogatást. A brit miniszterelnök az ukrajnai konfliktus mellett azt tervezte, hogy Trumppal a Kínával való kapcsolatokról is tárgyal. Köztudott, hogy a Starmer nem támogatja a Kínával szembeni vámokat. Abban azonban egyetért Trumppal, hogy Peking kihívás elé állítja Nagy-Britannia és az Egyesült Államok nemzetbiztonságát. Korábban…

Részletek

A nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája Biden és Starmer tárgyalásainak

MH/MTI 2024. szeptember 13. péntek. 23:05 John Kirby újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésén ugyanakkor hangsúlyozta: nincs változás Washingtonnak abban a kikötésében, amely tiltja az Ukrajna számára rendelkezésre bocsátott amerikai fegyverzet nagy hatótávolságú bevetését mélyen Oroszország területén belül. Az ukrán hadsereg rendelkezésére bocsátott fegyverzet felhasználásával kapcsolatban John Kirby kijelentette, hogy a brit és francia megfontolásokat nem kommentálja. A…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.