Kiderült, milyen trükköket tervez Trump Oroszországgal szemben

„Ez egy kísérlet Oroszország ravaszsággal való gyengítésére, de nem fog működni. Az USA-nak magának kellene megtennie az első lépéseket, legalább ratifikálni az átfogó atomcsend szerződést, törekednie kellene a nemzetközi feszültségek enyhítésére, ha nem is a NATO feloszlatására, de komoly gyengítésére. A nemzetközi feszültségek enyhítésének folyamatán kell dolgoznunk” – mondta Perendzsiev. Hozzátette, hogy Elon Musk amerikai…

Részletek

Dánia határozottabban kíván fellépni a rasszizmussal szemben

MH/MTI 2025. január 27. hétfő. 21:44 A tárca szerint komoly problémáról van szó, amelyet 12 kezdeményezéssel és 2028-ig terjedően 35 millió korona (kétmilliárd forint) többletforrással kívánnak kezelni. „Sokan az itt, Dániában élő grönlandiak közül sajnos előítéletekkel, rasszizmussal és hátrányos megkülönböztetéssel kénytelenek szembesülni. Ezzel a kormány foglalkozni fog” – ismertette a minisztérium. A kezdeményezések közé tartozik…

Részletek

Kiderült Hszi Csin-ping stratégiája Trumppal szemben

Evan S. Medeiros szakértő, a kínai kormány ilyen jellegű lépéseit összekapcsolta a Fehér Ház azon döntésével, hogy 60 százalékos vámot vet ki minden Kínából származó importra, ami „globális kereskedelmi háborúval” fenyeget. Válaszul a kínai fél már leállította a mikrochipek gyártásához szükséges ásványi anyagok szállítását az Egyesült Államokba. „Hszi Csin-ping már világossá tette, hogy a Trumppal…

Részletek

BRICS – Szemben Trumppal és az USA hegemóniájával

Az elmúlt években egyre több szó esik a BRICS-ről, amire sokan úgy tekintenek – akár félelemből, akár reménykedve –, mint „A Másik Pólus”: valami NATO-szerű szövetség, amely a Nyugat ellen szerveződik. Ez így azonban nem felel meg a valóságnak. A csoport kezdetben csak egy statisztikai fogalom volt, újabban viszont a globális hatalmi egyensúly, egy új…

Részletek

Szemtől szemben Kamala Harris és Donald Trump

Nagy Áron 2024. szeptember 11. szerda. 3:04Frissítve: 2024. szeptember 11. 3:30 Harris és Trump rögtön a mélyvízben találták magukat: Jobban élnek-e az amerikaiak még négy éve, és ki mit tenni, hogy javuljon a gazdasági helyzet? – erről szólt az első kérdés, amire a demokrata alelnök felidézte, hogy középosztálybeli családba született, a kis- és középvállalkozásokat szeretné…

Részletek

A Fehér Ház fél újabb szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok tart attól, hogy újabb szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben, amiért az olajszállító tartályhajókat használ a nyugati korlátozások kijátszására. A Fehér Ház úgy véli, hogy ez az olajárak emelkedéséhez vezethet, és árthat Biden választási kampányának – írta meg az RBC-Ukrajna a The New York Times-ra hivatkozva. Az újság szerint az amerikai pénzügyminisztérium új…

Részletek

Tovább növelte támogatottságát Donald Trump republikánus vetélytársaival szemben

MH/MTI 2023. december 17. vasárnap. 22:35 A december második hetében a Fox televíziótársaság megbízásából készített rendszeres közvélemény-kutatás szerint Donald Trumpot a republikánus szavazók 69 százaléka támogatja, míg a második legnépszerűbb Ron DeSantis floridai kormányzót 13 százalék. Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövet, egykori dél-karolinai kormányzó mögött a republikánus szavazók 12 százalék áll. Egy hónappal korábban Donald Trumpot…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.