– A napokban egy Utah-i szenátor benyújtott egy törvényjavaslatot, amellyel azt akarja elérni, hogy az USA lépjen ki az ENSZ-ből? Ez valamiféle médiahack, vagy mire véljük?
– Az én reakciómnak ugyanannak kellett volna lennie, mint az öné, hogy ez valamiféle médiahack vagy vicc. De az én reakcióm a hírre az volt, hogy „Ó, Istenem, ez tényleg elkezdődött!”. Mint a világpolitika elemzője, számítottam rá, hogy ez megtörténik, így szakmai szempontból nagyon izgatott voltam, de magánemberként nagyon aggódtam és aggódom. Nagyon ijesztő belegondolni, hogy a bolygó legerősebb nemzete, amely a világintézmény fő tervezője volt, amely az ENSZ székházának telkét adományozta és az építését fizette, és amely a legnagyobb befizetője a működési költségvetésnek, ki akar lépni az egyetlen, az egész emberiség közös intézményéből. A jogos kérdés az, hogy miért és miért most? Olyan ez, mint amikor egy oroszlán úgy dönt, hogy nem akar többé a dzsungel része lenni. Az oroszlán távozása a dzsungelből egyszerre rejtélyes és ijesztő. Ha egyszer kikerül a dzsungelből, hová fog menni, és mivel fog táplálkozni?
Hogy mindenki félelmét eloszlassák, a republikánus törvényhozók egy csoportja, élükön Mike Lee-vel, Utah állam szenátorával, azt mondta, hogy az ENSZ-ből való kilépésről szóló törvényjavaslatot azzal a céllal terjesztették elő, hogy helyreállítsák „a nemzeti szuverenitást és a költségvetési felelősséget”. Ez kezd igazán érdekessé válni, a leghatalmasabb nemzet aggódik a nemzeti szuverenitásért és az ENSZ-t hibáztatja, mert szerinte a dzsungel túl kaotikus, nehezen tud vadászni benne. Ha ez egy vicc, lehet, hogy nem lesz időnk nevetni. Az oroszlán kilépett a dzsungelből.
– Azért is kérdezem ezt, mert nem sokkal később egy republikánus kongresszusi képviselő meg azt vetette fel, hogy „ideje kilépni a NATO-ból”. Az ember azt gondolná, hogy a Trump-adminisztráció csak azért fenyeget ezzel, hogy a szövetségesek többet költsenek a védelmükre – lehetőleg az USA-ban.
– Az első gondolat, ami eszembe jut, hogy a Trump-kormányzat és az új Republikánus Párt nem szereti az intézményeket hazai, regionális és globális szinten. Ha nem szeretik az intézményeket, akkor valószínűleg a jogállamiságot sem szeretik. Általánosságban ez egy dologra fut ki: Trump elnök olyan ökoszisztémát akar létrehozni, ahol nincsenek korlátok a végrehajtó hatalom számára. Úgy véli, hogy felhatalmazást kapott az emberektől arra, hogy politikai hatalmat gyakoroljon, hogy változást hozzon, hogy munkahelyek millióit teremtse meg, egyszóval, hogy Amerikát újra naggyá tegye.
Ezért olyan paradox a NATO-ból való kilépés gondolata. Első látásra a NATO nem akadályozza Trump elnököt a hatalom gyakorlásában; éppen ellenkezőleg, a katonai szövetség az Európa nagy része feletti birodalmi ellenőrzés mesés eszköze. A legtöbb tag a GDP 2-5 százalékát költi katonai kiadásokra, nagyrészt amerikai fegyverekre. A kézenfekvő kérdés tehát: miért lépjen ki a NATO-ból, amely a hatalom egyik legfontosabb eszköze?
Nézzük a kérdést strukturális szempontból. Mi a NATO reálisan? Ez egy európai sebezhetőség, amelyet az amerikai katonai erő támogat. Ráadásul Európa a sebezhetőséget gazdasági modellé változtatta. Kevesebbet költ a védelemre és többet a jólétre. Ez növeli a sebezhetőségi tényezőt. Amerika kilépése a NATO-ból dominóhatással fog járni. A több védelmi kiadás kevesebb jóléthez fog vezetni. Társadalmi, politikai és gazdasági válság lesz Európában, ahogy a nemzetek megpróbálnak alkalmazkodni a valósághoz. Mit nyer Amerika? A maga találgatása legalább olyan jó, mint az enyém.
– Tulajdonképpen mi Donald Trump globális víziója? Elvileg stabilitást akar és az USA hegemóniáját akarja helyreállítani, de a stabilitásnak nem biztos, hogy kedvez, ha forráshiányossá válik például a WHO, vagy az USAID kiszáll Afrika segélyezéséből, és Kína maga köré gyűjti a globális Dél országait.
– Erre a kérdésre nehéz válaszolni, de megpróbálhatom elmondani a személyes véleményemet. Láthattuk, hogy kényelmetlenül érzi magát a bevett intézményekkel és a nemzetközi szabályokon alapuló rendszerrel szemben. Ennek egyik oka, hogy a nemzetközi intézmények nagyon bürokratikusak és viszonylag kevéssé hatékonyak és hajlamosak arra, hogy ne szolgálják teljes mértékben a hegemón érdekeket. Mivel üzleti háttérrel rendelkezik, úgy tűnik, hogy globális víziója a legerősebbek túlélésének elve. A világpolitika az erős vezetők dolga, a szelídeknek nincs helye.
Egyelőre nem beszélhetünk stabilitásról, nem akar stabilizálni egy olyan rendszert, amelyet diszfunkcionálisnak lát. Jelenleg a káosz cunamija söpör végig a világon. Ez ahhoz fog vezetni, hogy egyes régiók el fognak süllyedni, mások pedig felemelkednek a színpadra. Az előző rendben az Egyesült Államok globális hegemón pozíciót ért el azáltal, hogy kereskedelmi és katonai szövetségeken keresztül függővé tette a nagyobb gazdasági hatalmakat. Ma Trump elnök ennek az ellenkezőjét akarja elérni. Meg akar szabadulni a függőségi kapcsolatoktól, és helyükbe erős hatalmak testvériségét akarja állítani. Az a meggyőződése, hogy ez jobb együttműködést és kevesebb ellenségeskedést fog elősegíteni a globális ügyekben. Úgy tűnik, a békét részesíti előnyben a stabilitással szemben.
A WHO és az USAID nagyon hasznos intézményekként indult, amelyek értékes munkát végeznek. Aztán az átláthatóság fokozatosan csökkent, és egyre több jelentés érkezett korrupcióról, szexuális visszaélésekről stb. Az USAID-t politikai tevékenységek finanszírozásával is vádolták. Trump elnök tiszta lappal akar indulni. Bizonyos szervezetek visszavonása vagy bezárása megmutatja majd, hogy milyen tényleges hatást gyakorolnak a helyszínen. Ha Kína felelősséget akar vállalni ezekért a tevékenységekért és segíteni akarja a globális délieket, akkor legyen. Azt hiszem, a Trump-kormányzat nem fogja bánni.
