
MH/ MTI
2025. április 18. péntek. 0:59
Az elnök a Fehér Házban újságírók kérdéseire válaszolt közösen Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel, miután befejezték a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést.
Donald Trump azt hangoztatta, hogy sikerült közelebb kerülni az ukrajnai háború lezárásáról szóló megállapodáshoz is, és az erre vonatkozó orosz válasz „nagyon hamarosan” várható.
Az amerikai elnök kifejtette, hogy a háborúért nem hibáztatja közvetlenül az ukrán államfőt, de hozzátette, hogy Volodimir Zelenszkij „nem végzett jó munkát” a háború elkerülése érdekében.
„Oroszország nagyobb katonai erővel rendelkezik, és ha az ember okos, akkor nem keveredik bele” – fogalmazott Donald Trump a háborúval összefüggésben.
Scott Bessent pénzügyminiszter az amerikai-ukrán ásványkincs-kitermelésről szóló partnerségi megállapodással kapcsolatban elmondta, hogy a részleteken még dolgoznak, de alapvetően ugyanarról a dokumentumról van szó, amit február végén a két elnök aláírt volna. A szerződésben az Egyesült Államok üzleti részesedést szerez az ukrán bányaiparban különböző befektetések révén. Donald Trump szándéka szerint a többi között ritka földfémek kitermeléséből származó bevételt az Egyesült Államok ellentételezésnek tekinti az Ukrajnának az elmúlt években adott amerikai katonai támogatásért.
Georgia Meloni olasz miniszterelnök kifejtette, hogy az Egyesült Államokkal közösen ki lehet alakítani egy „tartós és igazságos békét Ukrajnában”, valamint hozzátette, hogy támogatja Donald Trump béketörekvéseit.
A sajtóbeszélgetésen Donald Trump Iránnal kapcsolatban megismételte, egyetlen célja, hogy megakadályozza a teheráni vezetést abban, hogy atomfegyver birtokába kerüljön. Az elnök kifejtette, hogy nem beszélte le Izraelt egy, az iráni atomlétesítmények elleni légicsapásról, de ebben nem lát szükségesnek sietséget. Reményét és meggyőződését fejezte ki Irán tárgyalási szándékára. Donald Trump hozzátette, hogy személy szerint azt kívánja, hogy Irán egy nagyszerű és virágzó ország legyen, amire esélye nyílik, akkor ha a tárgyalást választja, mert „a második lehetőség nagyon rossz lenne”. Az amerikai elnök ismét leszögezte, hogy Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.