Újabb település került az oroszok kezére

MH/MTI
2025. március 23. vasárnap. 17:50

A moszkvai katonai tárca összegzése értelmében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1400, a kurszki régióban pedig több mint 190 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint több drónirányító-kiképző központot, drónösszeszerelő műhelyt, hét lőszerraktárt, három harckocsit és tíz egyéb páncélozott harcjárművet, egy francia CAESAR és egy lengyel Krab 155 milliméteres önjáró és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, tíz amerikai JDAM irányított légibombát, három HIMARS-rakétát, továbbá 224 távirányítású, repülőgép típusú repülőszerkezetet.

Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora” azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy az orosz hadsereg az ukrán különleges erőkre és külföldi „zsoldosokra” mért csapásokat a kijevi régióban lévő Boriszpilben, a repülőtér közelében, Brovariban, a Harkiv megyei Vovcsanszkban – ahol, mint mondta, újrakezdődtek az utcai harcok –, valamint Vishorodban.

A Kurszk megyében zajló harcokról kiadott napi hadijelentésben az orosz védelmi tárca azt közölte, hogy ott az elmúlt nap folyamán egyebek között három páncélozott harcjármű és két kőszerraktár semmisült meg, négy ukrán ellentámadás meghiúsulása mellett. Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betörő ukrán erők eddig több mint 69 510 embert, 400 harckocsit, 323 gyalogsági harcjárművet, 289 páncélozott szállítójárművet, 2216 páncélozott harcjárművet, 2526 gépkocsit, 580 tüzérségi löveget és 53 sorozatvetőt veszítettek.

A RIA Novosztyi orosz katonai forrásra hivatkozva azt írta, hogy az orosz tűzuralom miatt mindkét irányban megszűnt a forgalom az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa átkelőhely felé. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte: bizonyítékai vannak rá, hogy az ukrán fegyveres erők fosztogattak, lakóházakat gyújtottak fel, és civileket lőttek agyon a kurszki régióban lévő Szudzsa városban. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek, valamint orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap tüzérségi és dróntámadást.

Vasárnapra virradóra a Krasznodari területen, a szerdai ukrán dróntámadás következtében kigyulladt kavkazszkiji olajlétesítményben egy, a biztonsági bekerítés határain belüli égő tartályból „olajtermékek szabadultak ki”. Személyi sérülés nem történt. A bekerítésen túlra kiömlött kőolajtermékek tüzét részben eloltották. A lángok kiterjedése mintegy kétezer négyzetméter, a közeli olajtartályokat hűtik. A tűz felszámolásában az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma 473 tűzoltója vesz részt 189 műszaki eszköz bevetésével. Az oltásban segédkeznek a Sztavropoli területről, Adige Köztársaságból és Rosztov megyéből érkezett szakemberek, valamint négy tűzoltóvonat is. Az égő létesítmény biztosítja a kőolaj átrakodását a vasúti tartályokból a nemzetközi – részben amerikai tulajdonú – Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium csővezetékrendszerébe. A Krasznodari területi fogyasztóvédelmi hatósága közölte, Kropotkin városban levegő károsanyag-tartalma túllépte a maximálisan megengedett koncentrációt.

Az Asztrahán megyei Aktyubinszkban egy lakóépület károkat szenvedett. A régióban húsz ukrán drónt lőttek le az éjjel az orosz légtérben megsemmisített 59 ukrán pilóta nélküli repülőszerkezet közül. Rosztov-na-Donu városban 16 lakásban keletkeztek károk. Zaporizzsja megyében életét vesztette egy mentőápolónő. Az ukrán drón által megtámadott mentőautó beteghez érkezett hívásra. Rosztov megyében egy civilt a személyautójában ölt meg egy pilóta nélküli repülőszerkezet a Morozovszk-Cimljanszk autópályán. A donyecki régióban egy nap alatt 14 polgári lakos szenvedett sérüléseket. Szaratov és Volgográd repülőterének forgalmát az éjjel biztonsági okokból átmenetileg felfüggesztették.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.