
Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalta Jelizavetovkát a Donyecki területen. A közleményt az orosz védelmi minisztérium adta ki, amely szerint a Közép hadseregcsoport sikeres támadóműveletei vezettek az előrenyomuláshoz a Donbász térségében.
Az orosz jelentés szerint az ukránok 24 óra alatt összesen 1280 katonát veszítettek az összecsapások során. Ennek több mint harmadát a Közép csoport okozta, míg más alakulatok – Nyugat, Dél és Kelet – szintén több száz főt számoltak fel.
Az orosz hadsereg közölte, hogy több mint 140 ukrán katonai célpontot semmisített meg, köztük fegyverraktárakat, drónkezelőképző központot és egy taktikai rakéták telepítésére szolgáló területet. Emellett a légvédelem lelőtt egy F–16-os vadászgépet, valamint több JDAM irányított bombát, HIMARS-rakétákat és 207 drónt.
A katonai helyzet továbbra is súlyos, a harcok intenzitása nem csökken a keleti fronton.