2024. november 6. szerda. 6:1
Frissítve: 2024. november 6. 7:19
A feje tetejére állt világ folytonos várakozásra ítél bennünket. Várakozni nem jó, kivéve, ha bizton tudjuk, hogy eljön az, amire vagy akire várunk. Most éppen, ebben a tótágasra állt világban egy földi „megváltóra”, aki reményeink szerint az Egyesült Államok elnöke lesz. (A szavazatszámlálás még zajlik, a verseny szoros, még nem tudható, ki nyeri a választást – A szerk. ) Ám itthon ezekben a napokban még 1956 magyar forradalmának áldozataira emlékezünk. Azokra az áldozatokra, akiknek nem volt más bűnük, mint hogy szabadon akartak dönteni arról, hogyan éljenek. Nem dönthettek, mert jött a megtorlás, s odalett az áhított szabadság. S ha őszinték akarunk lenni, sajnálatosan meg kell állapítani, hogy amiért küzdöttünk, ami a legjobban hiányzott, és szerintem ma is hiányzik nekünk és a világnak, azt nem sikerült elérnünk. Hogy mi ez? Két egyszerű fogalom: a rend és a szabadság. Bizony, odáig jutottunk, hogy nem Magyarország, hanem az egész világ nélkülözi a rendet, és a Föld lakóinak nagy része a szabadságot is. Sokaknak tán furcsa lesz, amit leírok, de én nem tartom szabadságnak azt, hogy egyetlen embertől, egy földi lénytől várjuk azt, hogy a szabadság eljöjjön Európába, de bárhová is, pusztán azért, mert egy nagyhatalom szülötte? Sosem gondoltam volna, hogy ide jutunk, mint ahogy azt sem gondoltam volna, hogy közéletünk e két fogalmat, tehát a rendet és a szabadságot úgymond mellőzi, és nemigen tesz azért semmit, hogy e két szép fogalom legyen életünk vitathatatlan jellemzője.
Ízlelgessük a szót: rend. A rend ma hiánycikk. Vajon miért? Magam nem találtam választ arra, miért nem küzdenek bátrabban a rendért a normális életre vágyó állampolgárok? Mint ahogy azt sem tudom, miért nem határozzuk meg pontosan, mit is kell jelentsen számunkra a szabadság? Vajon akiknek be kell tartatnia a rendet, azok mit gondolnak? Mert bizony sem szabadság, sem valódi rend nincsen. A szabadság össze van keverve a szabadossággal, s ez nem szülhet rendet sosem. Tudom persze, hogy ezek a gondolatok meglehetősen „lilák”. Naivak. Attól persze még igazak lehetnek. Mert vajon rend-e az, hogy a szabálytalanságokat, bűntetteket elkövető uniós urak és hölgyek mindent megúszhatnak, s egyszer csak úgy gondolhatják, hogy rabszolgatelepet csinálnak Magyarországból? Vajon jogrend az, hogy egyetlen embertől függjön, kitör-e a harmadik világháború? Szabadságnak nevezhető-e, hogy országok sora él rabszolgasorban, a világ urai meg állandóan demokráciáról papolnak? S ezek a haszonlesők magyaráznak nekünk, magyaroknak európai normáról? Közben meg vitathatatlanul halad a világ a káosz és a pusztulás felé. Éppen ezért elég nehéz elhinni, hogy egyetlen nagyhatalom frissen megválasztott első embere rendet és szabadságot hoz el nekünk. Ám legyen így! Akkor azt mondhatjuk, nem hiába várakoztunk. S hátha egyszer még azt is megtudhatjuk, hogyan létezik, hogy egyetlen sátáni figura, egy pénzeszsák tartja, tarthatja kezében a földgolyót?
Szóval kérdés van bőven, s ezekre bizony választ vár a világ. Persze tudjuk, hogy a válaszok a hiánycikk kategóriájába sorolhatók. Míg meg nem érkeznek, addig ismét egy magyar költő-zsenit, bizonyos Petőfi Sándort idézve csak annyit mondhatunk: ez a sors (Soros) jutott nekünk. Hogy a Kánaán pedig még messze van, azt vélhetően Donald Trump is jól tudja.
A szerző újságíró
