Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédei mindig stratégiai jelentőségűek, de most minden eddiginél nagyobb várakozás előzte meg, hisz olyan tektonikai mélységű világhatalmi energiák erőterébe kerültünk, mint amilyenbe utoljára a 16. században voltunk. Erre utalva a miniszterelnök egy olyan fogalmat használt, a világrendszerváltásról van szó, ami valamikor a nyolcvanas évek során már elkezdett terjedni, de aztán a világot irányító „nem létező” erő kivonta a forgalomból, mert a beszédtérben való bent maradása tiltott (mármint a „nem létező” által tiltott) gondolati ívek létrejöttét segítette volna, és ez tabu. Márpedig aki totális uralmat gyakorol a szavak felett, az ezen keresztül a legfőbb hatalmat, a fogalomalkotás főhatalmát tartja a kezében.
Az a tény, hogy Orbán Viktor most ilyen fesztelenséggel kezdett használni egy már több évtizede betiltott fogalmat, újra megerősíti azt a feltételezésünket, hogy a csaknem másfél évtizede folyamatos kétharmados győzelmekkel megerősített nemzeti nagykoalíciója (amit egy Fidesz fantázianevű, legalább egytucatnyi pártból álló és kizárólag személyesen általa üzemeltethető komplexum segítségével tart fenn) személyes teljesítményén túl csak azért állhat fenn, mert ezt egy eddig nem is értelmezhető rejtett globális nagykoalíció így akarja, És azért akarja így, mert Orbán Viktort tartja a leginkább „használható”, a globális hatalmi térben fesztelen természetességgel bármit megtenni kész és képes „szóvivőjének”. Mivel a beszéd minden fontos üzenetének részletes kifejtése meghaladná egy ilyen írás kereteit, így a továbbiakban a világrendszerváltás fogalmán keresztül tennék kísérletet arra, hogy e „szóvivői” szerep lehetséges jövőbeli ívét, előnyeit, illetve „kockázatait és mellékhatásait” felvázoljam.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy utoljára ötszáz éve kerültünk egy világrendszerváltás „aktív zónájába”, ahol aztán annak rendje és módja szerint meg is semmisítették a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországát. A beszédből ez úgy tűnik ki, mintha ezt a csapást a Habsburg Birodalom által képviselt Nyugat és az Oszmán Birodalom által képviselt Kelet összecsapásának ütközőállamaként szenvedtük volna el, ám ez csak a lejátszástechnikai felszínen volt így. Hasonlóan ahhoz, ahogy az elmúlt alig több, mint egy évszázad alatt most már harmadszor vezeti a másik kölcsönös megsemmisítésének végcéljával egymásnak a német és orosz birodalmat ez a „nem létező” erő, ötszáz évvel ezelőtt is ugyanaz a globális pénzhatalmi rendszer finanszírozta mindkét birodalmat, pontosabban kényszerítette e birodalmak bábként mozgatott vezetőit arra, hogy e „nem létező” stratégiai céljait hajtsák végre. És bár nagyon helyesen említette a miniszterelnök Hunyadi Mátyás törekvését arra, hogy megszerezze a német-római császári címet, de a „magyar nagystratégia”, aminek szükségességét többször is hangsúlyozta előadásában, az apától, Hunyadi Jánostól származott. E stratégia lényege az volt, hogy ha sikerülne elérni, hogy legalább egy évtizeden át magyar legyen a pápa és a császár is, az nemcsak a történelmi Magyarországnak jelentene menekülést ebből a halálos csapdából, hanem egyúttal ennek az évezredek óta „nem létező” erőnek a törekvéseit is átrajzolhatná.
Túl sok illúziónk ugyan nem nagyon lehet ezzel az erővel kapcsolatban, de bizonyos helyzetekben nem zárható ki teljesen az esélye annak, hogy némileg mérsékelhetjük pusztító hatását. Hunyadi János feltehetőleg a két fiából szeretett volna pápát és császárt „építeni”, hogy a „nem létező” által brutálisan kiprovokált „világrendszerváltás” ne pusztítsa el Magyarországot. A stratégia zseniális volt, de elbukott, bár „vigaszágon” majdnem célba ért, mert Mátyás „majdnem” császár lett, és az általa jobbágysorból felemelt Bakócz Tamásnak „majdnem” sikerült pápává lennie. A történelmi Magyarország pedig megsemmisült, s lelki, erkölcsi, szellemi értelemben az egész szakrális Nyugat is elbukott, hisz a nyugati része globális rablóbandává züllött a „nagy földrajzi felfedezések” során, a középső és keleti része pedig nagyjából ugyanilyen kifosztható erőforrásmezőként üzemel azóta is.
Ám ebül szerzett jószág ebül vész, tartja a mondás, a „nem létező” erő által mozgatott Nyugat rablóbandája mára „hedonista pogányként” a legelemibb önazonosságát felszámoló degenerációvá vált. Az újabb világrendszerváltás azért ilyen végzetes mélységű, mert szétesőben az egy évszázada a Nyugatot és ezen keresztül az egész világot uraló amerikai birodalom. Véget érni látszik a modern Nyugat éppen a legutóbbi világrendszerváltással megszerzett („ebül szerzett”) fél évezredes globális uralma.
És ami a legkényesebb kérdés, ez a bizonyos több ezer éve „nem létező” és a világot a legmagasabb szintről terrorja alatt tartó „valami” is elbizonytalanodni látszik. Ennek a legfőbb oka az, hogy mivel szerveződési módja az élősködésre épül, a világban már nem maradt kifosztható erőforrásmező. Vagy azért, mert globális latrinává változott, mint Afrika vagy mert kényszerűen nyugatosodott ugyan, de most visszavágni készül, mint Kína. És ha a világbirodalom romjai alá szorul, akkor a nemzetállam Amerika is latrinaként végzi, eme „amerikai tragédia” lényegét Donald Trump Orbán Viktor, mint a birodalomkiválasztó főhatalom „szóvivője” szellemi segítségével értette meg.
E fenti három ciklusvég egybeesése, egymást felerősítő hatása az elmúlt háromezer év legsúlyosabb kihívását jelenti, amiből csak eddig elképzelhetetlen mélységű szellemi világrendszerváltás jelenthet kiutat.
A szerző közgazdász
