
A jelentés szerint az elnököt arról kérdezték, hogyan látja önmagát és szerepét a háború utáni időszakban a békemegállapodás megkötése esetén. Mint kijelentette: számára a legfontosabb a nemzetet összefogó, nem pedig megosztó megállapodás, az igazságos békére törekvő megállapodás. Szerinte a háború után az országnak számos kihívással kell szembenéznie – demográfiai válsággal, újjáépítési problémával, infrastrukturális problémával, valamint a veteránok igényeivel. Véleménye szerint azonban nagyon fontos, hogy a megállapodás egyesítse a nemzetet, mert akkor „a nemzet meg tudja oldani a következő kérdést, hogy hogyan lehet tisztességesen talpra állni”.
„Úgy gondolom, hogy a morál javulását fogjuk látni. Az újjáépítés szükségessége nem jelent problémát, hanem az ellenkezőjét. Tudjuk, hogy megmentettük az országot, megmentettük a függetlenségünket, és most már vissza tudjuk építeni. És ez egy igazán nagy és pozitív forrás lesz. Társadalmi szerződést fogunk találni arra, hogy mi történjen a háború befejeztével. Amikor demográfiai kérdésről van szó, és meglesz ez a pozitív impulzusunk, amely motivál bennünket, akkor az emberek vissza fognak térni” – mondta az elnök.
Zelenszkij szerint „ha a háború utáni időszak nem szürke, hanem fényes lesz, akkor látni fogjuk, hogy emelkedünk”. Befektetések beáramlására számít Ukrajnába, függetlenül attól, hogy elnök marad-e, vagy lemond. Úgy vélte, „amikor az emberek érzik ezt a felemelkedést, akkor az emberek fontosabbak, mint a politikusok bármilyen szerepe”, mert „az emberek azok, akik visszahozhatnak minket az életbe”.
„Ilyen körülmények között a vezetés inkább irányítás, nem olyan nehéz idők, amikor egy nemzetnek vezetőre van szüksége. De ha a következő szakasz a kényszerű, megalázó béke, ha Ukrajnát, ne adj isten, magára hagyják, és ha partnereink valamiért nem partnerek számunkra, akkor Ukrajna depresszióba fog esni. Mindenkiért fog harcolni, és ennek eredményeként magára marad” – konstatálta a Zelenszkij.
Másrészt az államfő nem hisz az események ilyen alakulásában, mert „az árulás lenne a partnereink részéről”, és gyakorlatilag a nullának tartja egy ilyen forgatókönyv esélyét. „Mert akkor el kell ismernünk a NATO, az EU, Európa, mindenekelőtt Amerika és ezek jelenlegi vezetőinek elvesztését. Minden vezető más, de megvannak a maguk ambíciói. Látják a szerepüket a történelemben. Sokan már nem fiatalok. Sikereket elért vezetőként akarnak bekerülni a történelembe. Ezért nem hiszek ezekben az apokaliptikus forgatókönyvekben. Őszintén szólva nem hiszek” – fejezte ki meggyőződését Volodimir Zelenszkij.